Csodálatos kapocs

Fülszöveg

Részlet a könyvből:
A délutáni égen fiatal macskák játékos készségével sorakoztak fel a fodrosszélű felhők, hogy pár futó perc alatt egészen besötétítsék a napot. Volt valami vésztjósló szilajság abban az erőben, ahogy egymásnak gomolyodtak. Az elfojtott bömbölésük még csak valami kezdődő hangverseny bevezető akkordjainak hangzott. Csiszár Ambrus megállt villája teraszán és ernyőt formált öreg, reumától görcsös ujjaival a szem fölé. - Kinn van a szénám, a teremtését ennek a komisz időnek! Amilyen szerencsém van, pocsékká ázik az egész, pedig az idén csodajónak ígérkezett!
A felesége - akit az egész környék aprajanagyja csak úgy emlegetett: az áldott, jó Margit néni - valahonnan a belső szobákból felelgetett neki: - Jaj, édes öregem, ne a szénáját sirassa most, hanem nézze, hogy a fedeles kocsiba fog-e János, azután ideje lenne már az állomásra indulni!
Ambrus bácsi még morgott valamit, az olyan vendégekről, akik éppen akkor érkeznek, amikor neki a gazdaságban a legtöbb tennivalója lenne, de mivel világéletében engedelmes, jó férj volt, Margit - asszony épp az áldott jóságával tudta úgy kordában tartani - vette a búzakalásszal ékesített gazdászkalapját és az istálló felé indult.
Az öreg úr magasabbrangú miniszteri tisztviselő volt és csak azóta telepedett meg Szentilondán, a Pest melletti kis nyaralótelepen, mióta nyugdíjba ment. Azon még nem lett volna semmi rendkívüli, hogy kis megtakarított pénzén, meg tisztviselői kölcsönnel, csinos házat építtetett, végtére gyermektelen házasok voltak, nem csoda, ha összegyűjtöttek öregségükre valamit. Vissza