Csodagyöngy és más mesék

Előszó

Volt egyszer egy kis királyleány. Felséges szülei tejbe-vajba fürösztötték, szerették, kényeztették, reggeltől estig kedvét keresték. Ha egésznapi keresés után nem találták meg a királykisasszony jó kedvét, másnap újból kezdték a keresést. Királykisasszonykának ugyanis mindene volt a világon : drágaköves koronája, selyem-bársony topánkája, kincse, gyöngye, gazdagsága, kincset érő palotája, csak jókedve nem volt.
- A betegség vitte el királykisasszonyka jókedvét - mondta az öreg dajka.
- Hiszen meggyógyult már, dalát, kacaját mégsem hallom soha - búslakodott a királyné.
- Gyönge még szegényke - vigasztalta feleségét a király. - Ha majd megerősödik, jókedve is kerekedik. Amit elvitt a tél, meghozza, a nyár: virágos rét, dalos madár és mosolygó napsugár.
A király meg a királyasszony még koronájuknál is jobban vigyáztak kisleányukra. Ha szellő kerekedett, gondosan becsukatták a palota ablakait. Gonosz szellő, be ne fújja a betegséget. Ha útközben eső esett, három ernyőt is tartottak föléje. Gonosz eső, le ne mossa róla az egészséget.
Tudta a palota népe, mivel járhat királya kedvébe. Tenyerükön hordták a kis királykisasszonyt. Azt is kibélelték selyemmel, bársonnyal, hogy olyan ülés essék benne, mint fiókának a pelyhes madárfészekben. Hogy, hogy nem történt, a királykisasszony egyszer kikíváncsiskodott a konyhába. Vissza