Véges és végtelen

Előszó

UTÓSZÓ Mialatt Pálóczy Veronika életének eseményeit összeraktam, valamiképpen minduntalan ott lépegetett mellette sose látott nagyanyjának, Kaszab Borbálának élete, sorsa, végzete. Nem tudtam tőle szabadulni. Bele kellett törődnöm, hogy Veronika élete Borbála nélkül csak töredék. Eközben elérkezett a húsvétot hozó tavasz. A feltámadás ünnepe - mondják -, és öröm tölti el lelkünket, mikor kondulnak a harangok, megindul a körmenet, és a láthatatlan kéz letörli Jézus Krisztus anyjának arcáról a fájdalmat. Nekem az év minden napjánál szomorúbb a húsvét. Miként lehetne feltámadás, ha nem előzte volna meg millió kín és szenvedés? Én mosolygó Szűz Mária-arcot csak kisdeddel a karján tudok elképzelni, mert elsimítható-e egy anya arcáról valaha is a fájdalom és a félelem véste vonás, ha akár így, akár úgy elvesztette gyermekét? Elegendő-e ehhez a feltámadás legendája vagy az örökkévalóság ígérete? Választaná-e, elfogadná-e bárki az életet, ha ismerné előre, amit kap? Kaszab Borbála mosolyogva, Pálóczy Veronika átkozódva hagyta el a földi létet. Melyikőjüknek érte meg, és melyikük kívánkozik újra vissza? Még nem tudom. Borbála életét megírtam, részleteiben Veronikáét is. Húsvét előtti nagypénteken kezdtem hozzá. Ha sorsom úgy akarja, még összeszedem Veronika életének hiányzó mozaikjait is. De: EGYETLEN KRISZTUSNAK SE JUSSON ESZÉBE, HOGY VALAHA MÉG MEGHALHAT ÉRTEM! Vissza