Csittvári krónika anno 1952

Előszó

ELŐSZÓ
Nem ritka jelenség, hogy egyházi szolgálatra készülők, akik egyedül ebben a hivatásban látják életük célját és végső értelmét, éppen az előkészület során konf- J liktusba kerülnek küldetéstudatukkal, önmagukkal. Voltak ilyenek az Evangélikus Teológiai Akadémián az ötvenes évek elején is. Ezek közül néhányan a vallástudomány akkori professzora, dr. Ferdinánd István közelében kerestek menedéket, ahol - úgy érezték - benne olyasvalakire találtak, aki őket komolyan vette, akivel kétségeikről, látásaikról szabadon beszélhettek.
Neki támadt az ötlete, hogy ennek a hozzá sodródott kis közösségnek fóru-1 mot adjon, melyen a kedvüket vesztett, szárnyaszegett fiatal Timóteusok újra \ növő szárnyaikat próbálgathatnák. Gondolt nyilván kezdettől fogva arra is, hogy éppen ezekből az elégedetlen, zúgolódó fiatalokból mozgalom nőhet, az igehirdetés és az egyházi szolgálat megújhodásáért küzdő, harcos „szabadcsapat" ko-vácsolódhat, hogy ez a minden emberi felé nyílt közösség a mában élő „új egyház" kristályosodási pontjává válhat. így született a „Csittvári krónika", egyházunk talán egyetlen „földalatti" folyóirata a maga ideiében.
A remény - e földiekkel játszó csalfa tünemény - most se váltotta be ígéretét.
Pista bácsi - hiszen így hívtuk őt nem csak magunk közt - első csalódása az lehetett, hogy a forrás csak gyéren, gyengén csergedezett. Szeberényi Tamás cikkeitől eltekintve, a várva várt írások nem jöttek. Erre rezonál a második szám „Horizon" rovatában: „A megszülető gyermeknek elsősorban nem védelemre, | rendszabályra, okosságra, hanem táplálékra van szüksége"'. A lap ettől kezdve főleg az ő írásait tartalmazza; ez a kiadás is kizárólag ezekre szorítkozik.
Második, nagy csalódása a közösség szétesése volt. Többen le se szigorlatoztak, mások rövid nekifutás után kiváltak az egyházi szolgálatból. Amikor 1955-ben Ferdinánd Istvánt eltávolították az Akadémiáról, ő lett a bűnbak, ezzel is őt
' 1. 52. o.
4- 9 Vissza