A Brassó-belvárosi rom. kat. plébánia XX. századi története

Előszó

A II. Vatikáni zsinat „ Gaudium et spes" kezdetű dokumentumában az egyház így nyilatkozik az emberről: „ Van úgy, hogy mindenek felett álló értéknek teszi meg magát, máskor viszont a kétségbeesésig megy el önmaga leértékelésében. Innen ered tanácstalansága és szorongása. " - Amennyiben a XX. századot csupán egy egyházközségben történtekkel szembesítjük, már akkor is okunk van a fenti értékelés kimondására. A két világháború alatt történteket s ami utána a nagypolitika gonoszsága folytán következett, szembesítjük az emberrel, minden okunk megvan az ember leértékelésére. Ha viszont azt az életerőt, s a súlyos idők ellenére is tervező, jövőt álmodó elszántságát vizsgáljuk csupán itt a brassói közösség életében, ugyancsak okunk van fejhajtással adózni a nagyobb részében már megboldogult nemzedékek előtt.
A XX. század a boldog békeidő alig 14 évet kitevő idejét tekintheti magáénak s kitör az elő világháború. A város élte korábbi életét s még az a fájdalmas tény sem ébresztette fel, hogy egymásután némulnak el a harangok, mert elviszik és gyilkos fegyvercsöveket készítenek belőlük. Csak a román betörés döbbentette rá némileg, hogy világváltozás van küszöbön. Némileg, mert nem fogták fel, hogy a háborút elveszítettük, hisz tovább adják a hadi kölcsönöket.
Annál tiszteletreméltóbb a háború utáni összefogás az iskolákért, az ipari munka felvételéért, a kisiparosok talpra állásáért. Rövid időn belől virágzó élet bontakozik ki. A falvakról a népfölösleg megindul a városok felé. A szorgalmasok belátható időn belől biztos jövőt ígérő életkeretet alakítottak ki maguknak. Ez az időszak egyben jó előgyakorlat volt a még nehezebb időkre, amely bekövetkezett a II. világháború nyomán, a kiteljesülő kommunista diktatúrára. A várost még történelmi nevétől is megfosztották, s a hírhedt diktátorról Sztálinvárosra változtatták.
Sztálin halála után rohamosan előretört a kisebbségirtó román nacionalizmus, amelyet túlzás nélkül nevezhetünk sovinizmusnak is. Csak a templomaink maradtak nekünk. A teljes homogenizálás terve készen volt és végrehajtásában az eszközöket illetőleg nem voltak gátlásaik.
A történelemben alig, vagy teljesen tájékozatlan nép 1989-ben nagy reményekkel nézett a jövő elé, s mivel a helyzet nem alakult a remények szerint, nagy a kiábrándulás. Pedig nem olyan reménytelen a helyzet, s ezt éppen most látni kell, amikor a spekulációra épített liberális gazdasági rendszer a szemünk előtt ment csődbe. Benne vagyunk egy globális váltási folyamatban, s amennyiben a jelen fiatal nemzedékek visszaérnek őseink tisztes erényeinek útjára, nem kell elvándorolni a nagyvilágba, mert itt is meg tudják teremteni a tisztességes megélhetés feltételeit fegyelemmel és kitartó munkával. Vissza