Előszó
Részlet:
KRÚDY GYULA
A regény vége
Régen, midőn a legszebb olvasmányaimnál tartottam - persze fiatalabb is voltam -, sokszor késő éjfélig nyitott szemmel feküdtem ágyamban, és a sötétségbe néztem: ha a szép regényeket és elbeszéléseket olvastam, s az utolsó fejezeten túl továbbgondoltam a meséket, és a megszeretett hősöket kalandos, derűs és különös helyzetben láttam. Alig volt regény, amelyik megnyugtatott és kielégített volna. Mi lett azután, már a házasság is megtörtént, és gyermek is született. És mért nem történt így vagy amúgy, ahogy fiatal lelkemnek kedvesebb lett volna? Az írói sorba jutván, ma mosolygok a régi tépelődéseken, főként azon, hogy az én gyenge és szomorkás egyéniségemmel a csudálatos írók fantáziáját mérlegelni és félrevezetni akartam. Honnan tudtam volna én azt, hogy Raszkolnyikov egy keserves és bús őszön született meg, midőn Dosztojevszkij F. Iván lakásában otthonosan járt-kelt a kerületi végrehajtó, és az árverési hiénák sáros lábukat az íróasztalra nyújtották? Ő maga pedig az adósok börtönében is ült, és a felesége fülönfüggőit Dünowhoz, a sarki zsidóhoz zálogba vitte, mert egy földalatti csapszékben roulette-bankot nyitott két élelmes francia ember? Csak azon búsulok, hogy a szép regényeket - mind elolvastam. Micsoda boldogság és mámor volna újra elölről kezdeni az öreg Turgenyev Szergejevics Ivánon, a "földbirtokosok költőjén", és Tavaszi hullámait a szomorú Szaninnak hallgatni! Ha lefeküdtél, álmodban azokat a szavakat mormogtad, amelyeket Szanin mondott a szép cukrászleánykának. A orosz írók nagyon szomorú és megható hősei egykor átalakították egész kedélyvilágomat. Éppen olyan szomorú, tépelődő és gondolkozó voltam, mint ők. Este a kályha mellé ültem - késő ősszel -, amíg hátunk körül a mocsaras lapályon leereszkedett az esti köd. A regényes képzeteket a legszebben mesélő Jókai oltotta belém, Dickens regényeit sírva és nevetve olvastam. Hugó Viktor is elfogyott, és a zordon Walter Scott is. Lassan rájöttem, hogy már nem csinálnak olyan regényes, vastag könyveket, amelyeket hajnalpirkadásig lehet olvasni - sírni, szomorkodni, felvidulni és hangosan kacagni csak a régibb írók írásain lehet.
Most egyszerre kezembe került egy könyv, nem is egy, de kettő, mert kétkötetes, és két éjszaka olvastam el. Először egy szál cigaretta mellett, mert rágyújtani elfelejtettem; s másodszor, midőn a végéhez közeledtem, mindig lassabban - mint az életet húzzuk -, hogy minél később tudjam meg a végét. A regény címe Föltámadás, szerzője orosz, a moszkvai öreg varga, Tolsztoj Leó.
Vissza