Előszó
Különös dolog a versírás: néha ott szökken virágba, annak a lelkéből tör elő, aki jóformán mindig idegen nyelvterületen élt, s rejtélyes módon, szinte atavisztikus sugallatra, ha nem inkább...
Tovább
Előszó
Különös dolog a versírás: néha ott szökken virágba, annak a lelkéből tör elő, aki jóformán mindig idegen nyelvterületen élt, s rejtélyes módon, szinte atavisztikus sugallatra, ha nem inkább kényszerből, mégis a távoli szülőföld már-már felejtett nyelvén szólal meg. Talán ez a legjellemzőbb, amit e maroknyi vers szerzőjéről mindenekelőtt érdemes elmondani.
A költőnő, Tar Gusztávné Lévay Pálma szegről-végről a Mikes verséről híres Lévay József kései rokonságából származik, ám messze Törökországban látta meg a napvilágot, és első versét is törökül írta. Aztán — továbbra is török földön — francia intézetben nevelkedik, és ott is megszólal benne a múzsa, de már Moliere nyelvén. Sorsa azonban nem hagyta meggyökeresedni Törökországban, hanem átsodorta Venezuelába. Itt viszont nem spanyolul (mint várható lenne), hanem magyarul kezdett verselni. Jelenleg franciaszakos tanárnő egy valenciai középiskolában, ahol természetesen spanyolul tanít. Hármas szerepe mellett — lévén feleség, anya és dolgozó nő — végleg eljegyezte magát a magyar nyelvvel. Mert szenvedélyesen szereti azt a fajtát, amelyhez tartozónak vallja magát, és azt a nyelvet, amelyet nem sajátíthatott el tiszta magyar környezetben, mégis minden idegszálával hozzá kötődik, és legbensőbb lényét, szellemi-lelki életét is rajta keresztül fejezi ki.
Ennek a kivételes magyar asszonynak költeményeit gyűjti egybe ez a könyvecske. Írójuk nem bíbelődik formakereséssel, azt önti szabadon versbe, amit maga körül lát, és benyomásait az emberekről, természetről, a külvilág jelenségeiről. Minden érdekli, mindent észrevesz környezetében, de nem csupán szemlélődő, hanem kereső és kutató szellem is. Sokszor elborong a dolgok furcsa rendjén, mert azt szeretné, hogy szebb, nemesebb, emberibb legyen a világ.
Magyarázat helyett azonban beszéljenek a versek, azok a versek, amelyek mindenkihez szólnak, tehát hozzád is, magyar testvérem, aki e kis kötetet kezedben tartod.
Caracas, 1980 márciusában
Vissza