Csillagmajor

Fülszöveg

ifjtii

Hihető-e, hogy maga az ördög áhított be a rácpácegresi kovácshoz megpatkoltatni a lovát? Folyhat-e egy emberből annyi vér, hogy a puszta lakói bokáig tocsogjanak benne? Változhatnak-e kiásható virággá a holtak?
A Csillagmajor elbeszélésfüzérében Lázár Ervin gyerekkora világát idézi meg varázslatosan eredeti hangján, a harmonikus, organikus közösségi életet élő pusztai emberekét, akiknek mindennapjait át- meg átszövik a csodák, ám ebben a mikrovilágban, ahol mindig közelről érezhető csillagaival az ég, a csodák szinte ugyanolyan természetesek, mint a levegővétel. A kötet mágikus realizmussal áthatott novelláiban megelevenedő világ így talán csak az író emlékezetében létezett, de mert a valóságban végérvényesen eltűnt, elpusztult, könyvvé változva immár örökre így él tovább.
„Súlyok nehezedtek mindenkire. A mondatok bennrekedtek. Ember, ne kísértse az Istent!
- Ha maga tudna valamit tenni -suttogta könyörögve Bűtösné. Megbabonázva nézte Csurmándit.
Hujber Gyulát... Tovább

Fülszöveg

ifjtii

Hihető-e, hogy maga az ördög áhított be a rácpácegresi kovácshoz megpatkoltatni a lovát? Folyhat-e egy emberből annyi vér, hogy a puszta lakói bokáig tocsogjanak benne? Változhatnak-e kiásható virággá a holtak?
A Csillagmajor elbeszélésfüzérében Lázár Ervin gyerekkora világát idézi meg varázslatosan eredeti hangján, a harmonikus, organikus közösségi életet élő pusztai emberekét, akiknek mindennapjait át- meg átszövik a csodák, ám ebben a mikrovilágban, ahol mindig közelről érezhető csillagaival az ég, a csodák szinte ugyanolyan természetesek, mint a levegővétel. A kötet mágikus realizmussal áthatott novelláiban megelevenedő világ így talán csak az író emlékezetében létezett, de mert a valóságban végérvényesen eltűnt, elpusztult, könyvvé változva immár örökre így él tovább.
„Súlyok nehezedtek mindenkire. A mondatok bennrekedtek. Ember, ne kísértse az Istent!
- Ha maga tudna valamit tenni -suttogta könyörögve Bűtösné. Megbabonázva nézte Csurmándit.
Hujber Gyulát szánalom öntötte el. Meg szégyenkezés. Kitépte magát a bűvöletből. Üvöltött.
- De hiszen Rózsika öt éve halott. Folytatta volna, de Csurmándi
ráemelte súlyos tekintetét.
- Ember - mondta alig hallhatóan -, minékünk nincs lehetetlen.
Hallatszott a dobhártyákban áramló vér dobolása, ropogott a nyújtózkodó papsajtok dereka.
- Holnap délben Rózsika legyen itt. Itt a házvégében! - mondta Csurmándi, most már alig volt feszültség a hangjában, mintha a leghétköznapibb dologról beszélne.
- Ássuk ki? - Bűtösné reszketett.
- Világosan beszéltem, nem?!" ^
Vissza