Előszó
Az ablak alatt élt egy fa
Tömbházak sokadalmában, a betonjárda és a fal között hajtott ki. Csupán egy szalagnyi keskeny földcsíkból. De kihajtott, szívósan megkapaszkodott, aztán növekedni...
Tovább
Előszó
Az ablak alatt élt egy fa
Tömbházak sokadalmában, a betonjárda és a fal között hajtott ki. Csupán egy szalagnyi keskeny földcsíkból. De kihajtott, szívósan megkapaszkodott, aztán növekedni kezdett a fák törvénye szerint: előbb egy, aztán másfél arasznyi lett.
Amikor Dezső felfedezte, már két arasz magas volt a zsenge akáccsemete.
Gyere hamar, Jutka! - rontott be a könyvei fölé hajló negyedikes húgához. - Gyere, az ablakunk alatt, nézd, kihajtott egy fa...
Kimentek. A negyed csendes volt. Jól van, senki sem látja őket, hát akkor körbetáncolják az ablakuk alá kívánkozott facsemetét. Na és, ha látnák, akkor is úgy tennének - gondolta Dezső, miközben hátrasimította rakoncátlanul homlokára hulló göndör haját. Mert eddig csak az erkély párkányán és a szobában voltak virágaik, de ez itt egy valódi, szabályos akáchajtás. Hogy találta ki, hogy éppen az ő ablakuk alatt sarjadjon ki? Honnan, miféle gyökérből hajtott ki? A szemközti oldal öreg akácfájának gyökerei nyúltak volna át, vagy varjú, gerle, veréb hozott volna róla csőréből magot, aztán röptében kiejtette a szájából, s éppen idepottyant a csöppnyi földpásztára? Ki tudja, hogy volt? Hiába törték a fejüket, csak nem jöttek rá a dolog nyitjára.
De ez nem is volt olyan nagyon fontos. Fő, hogy ide nőtt az ablakuk alá! Jövőre már be is kukucskálhat, ha igyekszik a növekedésben. S hogy segítsék a fácska igyekezetét, azon nyomban pártfogásba vették.
Vissza