Előszó
Mielőtt még elutaztam volna Korfu szigetére, hogy a jól megérdemelt szabadságomat eltöltsem, beszélgettem egy angliai ismerősömmel, aki azt javasolta, hamár úgyis ezen a kellemes görög szigeten...
Tovább
Előszó
Mielőtt még elutaztam volna Korfu szigetére, hogy a jól megérdemelt szabadságomat eltöltsem, beszélgettem egy angliai ismerősömmel, aki azt javasolta, hamár úgyis ezen a kellemes görög szigeten vakációzok, szánjak rá egy délutánt és keressem fel Yorgos Lazaridis professzort, a Görög Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagját. Megfogadtam a tanácsot, s így jutottam el ebbe a kis, eldugott, korfui utcácskába, ebbe az ütött-kopott, kétszintes, szerény házikóba, ahol a görög tudós élt.
Yorgos Lazaridis olyan ember benyomását keltette, aki felett már eljárt az idő. Tolószékben ült és ráncos, cserzett arca arról árulkodott, hogy a görög tudós már megvívta élete nagy csatáit. A haja és szakálla már teljesen őszbe borult, csak érdekes módon, sűrű szemöldöke nem. A tekintete résnyire összeszűkült, amikor rám nézett. A nappali közepén ült a tolószékében, a félig összehúzott függönyök valamelyest eltakarták a ráncos arcát. Hellyel kínált, miután bejárónője bevezetett hozzá, s én leültem az egyik kényelmes fotelba.
- Üdvözlöm, fiatalember. Dr. Yorgos Lazaridis vagyok. Mit tehetek önért? - kérdezte fojtott hangon.
Bemutatkoztam, megmondtam, honnan érkeztem, majd sűrűn elnézést kértem azért, hogy megzavartam a délutáni pihenését, aztán nagy nehezen rátértem jövetelem okára is.
- Professzor úr, talán nevetségesen hangzik - kezdtem szabadkozva de én a szabadidőmben tudományos-fantasztikus történeteket írok, leginkább a Földön kívüli élet kérdése foglalkoztat.
Vissza