Csillag/Két ember a sztyeppén

Előszó

Részlet a könyvből:

Csillag:
"A támadásba lendült hadosztály egyre mélyebbre haladt be a rengeteg erdőbe, amely végül is teljesen elnyelte.
Ami nem sikerült sem a német harckocsiknak, sem a német légierőnek, sem az itt garázdálkodó banditahordáknak, az sikerült ennek a háború felszántotta és tavaszi esőzésnek feláztatta utakkal átszőtt, irdatlan nagy erdős vidéknek. A messzi erdőszélen sárba ragadtak az élelmiszerrel és hadianyaggal megrakott teherautók. Az erdőben szétszórtan meghúzódó kis házakból álló falvakban elakadtak az egészségügyi autóbuszok. A névtelen kis folyók partján, benzinhiány miatt, tüzérezred hagyta ott ágyúit. Óráról órára katasztrofálisabban elmaradt minden a gyalogságtól. A gyalogság azonban, egyes-egyedül mégis folytatta az előrenyomulást, csökkentette a napi élelmiszeradagot, számon tartott minden töltényt. Aztán a gyalogság előrenyomulása is meglanyhult, gyengült a nyomás, mind bizonytalanabbá vált, a németek pedig ezt felhasználva, kivonták magukat a csapás alól és sietve visszavonultak nyugatra.
Az ellenségnek nyoma veszett."

Két ember a sztyeppén:
"A hadsereg a végtelen sztyeppén vonult visszafelé, a tegnapi parasztemberek közönyösen taposták az érett gabonát, amely megtörve, porlepetten, kicsépelten hevert a csizmájuk alatt.
Különös látvány volt a visszavonuló hadsereg. A katonák sötét arccal meneteltek, de valahogy otthonos lassúsággal rakosgatták a lábukat. Szemükben fájdalom tükröződött, ez a fájdalom azonban nem nyilatkozott meg sem keserű felkiáltásokban, sem indulatos mozdulatokban. Az emberek tudták, hogy úgyis visszatérnek, és minél távolabb vonulnak kelet felé, annál hosszabb lesz az út visszafelé." Vissza