Csíkvári

Előszó

Az 1945 utáni magyar szobrászatnak adatott egy hírnév, amit jószerivel a köztéri szobormegbízásoknak köszönhetően a realizmus-iskola megalapozottságával reprezentációs igények kielégítésére alkalmazott, minőségileg a középjó színvonalán. A szocialista tábor művészvilága merésznek találta, az egyetemes művészettörténet nem jegyzi. Lendületet a szobrászművészet leginkább a pop arttól és a koncept attól (magyarországi megjelenése: 1965-72) kaphatott, új anyagok alkalmazásával ez az új szemléletű" nememlékmű szobrászat köztérre a 80-as évek közepétől került az alternatív művészeti szférából. Stilisztikai besorolhatósága - mert itt már a stílus nemzetközi kompatibilitást biztosíthatott volna - inkább szűkített, semmint javított az elismertetés helyzetén. Márpedig akár hogy is nézzük, nem elég valamiről tudni, hanem el is kell fogadni.
A nyugati kortárs művészeti szféra pedig nagyon finnyás, drága és lovagiatlan, pláne akkor, ha egy kis nemzet művészetéről és befogadásáról van szó. Csíkvári a hagyományos szobrászat iskoláját járta ki. Kisplasztikáit siker övezte, de valódi, megélhetést biztosító megbízásokat nem kapott. Elmondása szerint ez indokolta, hogy amint a számítógép alkalmazása hazánkban is meghonosodott, megtanulta annak minden csínját, és mint sokan kortársai közül azóta a számítógépes tervezésből él. Csíkvári Péter 1996-ban egy sajátos eljárással készült kép-műcsoportot mutatott be a Vigadó Galériában, melyet a „Radikális Képek" címen szervezett 3. Grazi Fototriennáléra egyből meghívtak. Ezzel e műcsoport „helyzetbe" került és belecsöppent egy olyan világba, ahol a kortárs képzőművészet legkorszerűbb, jelen esetben radikális képértelmezését vonultatták fel. A közeg, a kép- kontextus által tudatosult a műcsoport olyan eleme ill. minősége, mely e műcsoportnak formalizmus prímátusú jellemzőjét hipotetikus szintre helyezte, a zártkompozíció elvű mű „megnyílt" egy, a formalitáson túllépő koncepció irányába. Csíkvári anyagértése, téri test-forma látása, a művészettörténet fogalmi rendszerének ismerete, azaz szobrászi iskolázottsága szembetűnő volt a kiállított nagy fotográfiákon. Fekete-fehér képek, műterem fotográfia modellel, a létező-valódi illúziójával és ennek tulajdonképpeni lehetetlenségével. A felvilágosult néző pedig az aktuális irracionalizmus egyetemes szemantikájával felvértezve eszközét találja ezen digitalizált plasztikaelvű képvilág megfejtéséhez, vagy legalábbis, a részecskékre bontás által az eleven mű holttá preparálásához. Nem nehéz feltételezni, hogy a fentemlített szobrászi iskolázottság Csíkvári képi világát meghatározza. A modell beállított, „gyönyörű férfi akt", mozdulataival művészettörténeti előképeit, a barokk misztérium teatralitását idézi, hogy az utánzással és áttétellel a tökéletes szépség megvalósulását biztosítsa, és mindezt teszi úgy, hogy a klasszikus értéken nehogy csorba essék. Feltűnő tehát a lehetséges hibaforrások messzemenő kiküszöbölése, a gondolat és műalkotási szándék laboratóriumi tisztasága. Csakhogy Csíkvári nem simán átvesz - és korszerűségét ezen leegyszerűsített posztmodem rendszerben fejezi ki. Vissza