Csikász Imre

Előszó

Részlet:
Csikász Imre a század elején frissen jelentkező fiatal szobrásznemzedékhez tartozott. Most száz éve, 1884. május 9-én született, s fiatalon, huszonkilenc éves korában halt meg az első világháború kitörésének évében. Élete rövid volt, s még rövidebb az az időszak, néhány év mindössze, amikor szobrászatában a mesterségbeli szaktudás elsajátítása után jelentőset alkotott. Inkább ígéret maradt, mint életművében kiteljesedő szobrász. "Vajon milyenek azok a szoborművek, amelyeket ez a gyönyörű fiatalember csinált volna öt esztendő múlva, meg tíz esztendő, meg húsz esztendő múlva?" - tette fel a kérdést Szép Ernő a Vasárnapi Újságban megjelent nekrológjában. Olyan művészekkel indult, mint Kisfaludy Strobl Zsigmond, Pásztor János, Sámuel Kornél, Szentgyörgyi István. S a korabeli kritikák tehetségben valahol itt közöttük helyezték el őt. Tanulóéveiben megpróbálkozott a szobrászat szinte minden, a korban divatos ágával: épületdíszítéssel, történelmi emlékművel, síremlékkel, portréval, domborművel, míg végül valódi hangját az aktszobrászatban találta meg. Korai alkotásai inkább csak a tanulóévek kísérletezéseinek tekinthetők, keresésnek, hogy megtalálja stílusát, s kifejezős készségét. Sok közülük be sem fejezett terv maradt csupán, néhányat közülük maga semmisített meg. A Rákóczi-síremlék pályázaton kudarc érte, s talán nem is jogtalanul.
Csikász Imre az Iparművészeti Főiskolán Mátrai Lajostól megtanulta a mesterség fogásait, az agyagban való mintázás készségét, a formák halmozását, a részletek gondos kidolgozásának a kultuszát. Münchenben megtanulta az anyagszerűség tiszteletben tartását, az anyagban való gondolkodást. A brüsszeli akadémián Charles van der Stappen vezetése alatt a ronde-bosse szobrászat módszereit, a profilok változatos alkalmazását, s egy szemléletében új realizmust. Róma és Itália reneszánsz szobrászatával tovább alakította, megérlelte művészetét. Vissza