Évgyűrű(k)

Fülszöveg

Az a történet a miénk, amelyben megváltozunk. Családi múltunkban az egyes történetek, mint a fatörzsében az évgyűrűk csak gyűlnek, gyűlnek. Egyik évet, évtizedet követi a másik, rajzolódnak a körök; de csak a külsőkből sejtünk valamit,f a belsők rejtve maradnak. Az bizonyos, hogy mindegyik kör valahol sikeres pálya, mert életet mutat; miként siker számunkra, hogy egyáltalán lehetünk. Minden felmenőnk a mi szempontunkból eredményes volt; legalább addig kellett élnie míg megszületett utóda ha az egyik évgyűrű megszakadt volna mi már nem lennénk. Egy lotharingiai francia kisváros gondozott temetőjében talált végső nyugvóhelyet, messzire szakadt hazánk fia * anyám nagybátyja, akit 1925-ben munkanélküli bányászként idevetett a sors. Az ő sírjánál fogalmazódott meg apámban az a gondolat, hogy megkísérli emlékfoszlányait papírra vetni, amelyek régmúlt gyermekkorától apránként halmozódtak fel benne. A meredek domboldalon levő temetőből közelinek tűnt a távoli vasútvonalon dübörgő szerelvény; jól hallatszott a tovagördülő kerekek ritmusos csattogása, ami akkor és ott az idő kérlelhetetlen múlására figyelmeztette. Itt döbbent rá, hogy még sok adóssága van, de a lebukó nap fényében az árnyak egyre nőnek, minden nappal kisebb lesz annak valószínűsége, hogy valaha is maradéktalanul rendezni tudja emlékeit. Különösen nyomasztónak érezte, hogy elmulasztotta megírni azokat a dolgokat, amelyek másokat is érdekelhetnek: főként a családjával kapcsolatos eseményeket, a sorsokat formáló fordulatokat, melyeket csak ő tudott. Persze más is így van ezzel; bizonyos mértékig mindnyájan szenvedünk attól, hogy meghallgatlanul, észrevétlenül semmisülünk meg. Kezdettől világos volt számára, hogy a kusza, egymáshoz alig kapcsolódó, nehezen követhető és formálható összevissza valószínűleg homályos képet lehet rajzolni egy olyan családról, ahol az írásos dokumentumok létezése ritkán, elvétve segíti az emlékezetet; nincs igazi támpont az események homályos háttérének, mozgató erőinek megvilágosítására. És mégis... A jövő számunkra, ha nem is közömbös, de tőlünk független dolog: még nem történt benne semmi evvel szemben a múlt tele van élettel: talán bosszant, talán sért minket, nem tudom miért, mindenesetre sokszor át akarjuk festeni, meg akarjuk semmisíteni. Magunkat azonban nem tudjuk becsapni, mert a múltnak nincs alternatívája, jelenünk pedig abban gyökerezik. Ötven évesen kezdtem rendezni apám visszaemlékezéseit; a rábukkanás időrendjében rögzítettem az egyes jegyzeteket, s ezekhez fűztem saját észrevételeimet. Nem hittem volna, de hét nap mintegy hét évgyűrű átrajzolt szinte mindent; legalábbis azt a száz évet, mely megjelenik e lapokon. Rá kellett jönnöm, magunk is egy darabka történelem vagyunk. Vissza