Tibetben a lélek

Fülszöveg

Az út lehet ezerszer ezer, lehet annyi, ahány élőlény létezik a Földön. De végül minden út egy irányba vezet.
A táj olyan, amilyet soha, sehol másfelé nem láthatunk. Egyszerre sivatagi, marsbéli és bibliai. Fenséges és ijesztő. Irgalmatlan hely? Vagy felemelő? Éles sziklaformák, kipusztult helyek, vörös és pasztell színek.
A fennsíkokon romvárosok, kipusztult helyek, kőcsipkék, melyek mintha a lélek fodrai lennének. Összeolvad a lent és a fent, ég és föld, lélek és külső. Elképesztően tágas, istenekkel, lelkekkel, démonokkal, kísértő erőkkel és segítő spiritualitással teli tér ez. A világ tetejére, a földgolyó legmagasabb fennsíkjára kalauzol el minket a zarándok. Az ősi Tibetben járunk. Árad, ömlik körülöttünk a szellemi erő.

Tibetben az embert láthatatlan démonok, lidércek, szellemek, szörnyek, istenek és félistenek veszik körül. Tibetben a transzcendenst, az anyagi világon túli valóságot a bőrünkön érezzük, a levegővel szívjuk magunkba. A nomádok sátrai körül minden aggályunk elmúlik: tudjuk, hogy az anyagon túli világ kétségtelenül létezik. És most itt állunk a metafizika óceánjának partjain.
A buddhistának az életkerék összetett szimbólum. Azt jelképezi, hogy földi létünk állandó változás, az ember szamszárában, vagyis körforgásban él. Születés, élet, halál, újraszületés, élet, halál... Az emberi természet legcsúnyább gyengéi: a tudatlanság, a gyűlölet és a mohóság. Ezek azok a lelki mérgek, melyek működtetik, forgatják a szamszárát, az emberi esendőség mókuskerekét. De mert szíve mélyén minden lény a boldogságot keresi, és igyekszik elkerülni a szenvedést, így hát birtokunkban a szabadság kulcsa. A szamszára körforgásában újra és újra esélyt kapunk: rajtunk áll, hogy megleljük a mindannyiunkban szunnyadó Buddha-természetet. Vissza