A gitár évezredei II. (töredék)

Előszó

GITÁR A XX. SZÁZADBAN
A századforduló idején Európában csökkent a gitár iránti érdeklődés, de a mediterrán országokban továbbra is megtartotta vezető szerepét. Német nyelvterületen csak a XIX. század végefelé, a régi népdalok újjáéledésekor kapott új ösztönzést a gitárjáték. Mindenek előtt Heinrich Albert volt az, aki oktatói és előadói tevékenységével felhívta a figyelmet a gitárra. A gitárt mint a népdalok kísérő hangszerét a régi lantmuzsika megszólaltatására is használták. A modern játéktechnika és koncertirodalom megteremtésével, - amelyet kezdetben a spanyol folklor szellemében komponáltak, - a gitár számára új lehetőségek adódtak. Sajátos impresszionista koloritját számos zeneszerző zenei hangulatok festésére használta fel. Az avantgarde keretén belül a gitár helyét végül Schönberg, Webern és Boulez művészete határozta meg. A gitár népszerűsítéséhez a flamenco is nagyban hozzájárult. Ennek a népművészetnek az eredete mind a mai napig éppen úgy rejtélyes maradt, mint autentikus képviselőinek, az andalúziai cigányoknak az eredete. A flamenco hatása a XIX. század és a XX. század számos komponistájának műveiben megtalálható, és különösen észlelhető ez a földközi-tengeri és latin-amerikai országokban. Ha a gitárjáték általános fejlődését a modern hangszertechnikával kapcsolatban megnézzük, akkor ennek kezdetén Tárrega neve áll. A modern gitárjáték úttörőjének élete és művészete bár a XIX. századhoz tartozik, világot átfogó sikerét csak a századforduló után érte el két tanítványa, Miguel Llobet és Emilio Pujol Villaruby oktatói és előadóművészi tevékenységével. Tárrega teremtette meg kompozícióival és didaktikus műveivel azokat az irányelveket, melyek még ma is érvényesek, mint pl. az apoyandopengetés és a pengetőujj helyzete a húrokhoz. A hangszer tartása (fektetés a bal combra) Tárrega óta szabvány tartás, éppen úgy, mint Antonio de Torres (1817-1892) által kialakított új nagyobb gitártípus, amely a modern hangszergyártás mintaképévé vált. Vissza