Csendes számadás

Előszó

Az elmúlt negyven esztendő folyamán több száz cikkem jelent meg különböző magyar nyelvű lapokban és folyóiratokban. Ameddig családommal Kolozsváron éltünk, ezek az írások az erdélyi és bukaresti magyar sajtóban láttak napvilágot (Korunk, Utunk, Igazság, Igaz Szó, A Hét, Előre). Miután 1976-ban családommal áttelepültünk Izraelbe, publicisztikai tevékenységemet az izraeli magyar sajtóorgánumok hasábjain folytattam tovább, elsősorban az Új Keletben, mely napjainkig is a magyar ajkú diaszpóra egyetlen napilapja a világon.
Ezeknek az írásoknak a túlnyomó többsége zenekritika, de bőven akad közöttük sok minden egyéb is: tanulmány, esszé, tárca, zenei útleírás és egyebek.
Ezekből válogattam ki egy csokorra valót a magyar olvasó számára.
Több ok is késztet arra, hogy ezt az anyagot a nyilvánosság elé tárjam. Mindenekelőtt az, hogy kenyerem javát már megettem, és a visszaszámlálás megkezdődésével párhuzamosan zárszámadásra szántam el magamat, kiválogatva és kiszelektálva negyven év terméséből mindazt, amit napjainkig is aktuálisnak érzek. Válogatás közben némi megelégedéssel nyugtáztam, hogy mindaz, amit harminc-negyven évvel ezelőtt leírtam, vagy a mai napig is aktuális és érvényes, vagy beigazolódott azóta.
Természetesen néhány helyen toldottam-javítottam a szövegeken; ki kellett szitálni a sorok közül mindazt, amit a diktatúra éveiben a cenzúra és az öncenzúra rám kényszerített. Sok törölnivaló nem akadt, mert - tekintve, hogy óvatos természetű ember voltam és vagyok - mindig ennek megfelelően fogalmaztam.
Vannak azonban a kötetben olyan írások is, melyek ugyanazt a témát homlokegyenest ellenkező szempontok alapján tárgyalják. Ilyen írás például a még Kolozsváron megjelent terjedelmes Wagner-tanulmányom és az Izraelben íródott Wagner-botrány Tel-Avivban című értekezés. Ezeken a cikkeken szándékosan semmit sem változtattam, annak érdekében, hogy kellőképpen érzékeltessem az olvasóval azt a semmivel össze nem hasonlítható különbséget, mely az európai gondolatvilágot az izraeli életformától elválasztja.
Egész életem folyamán a zenén keresztül láttam a világot, ezt a tényt kükrözi a kötet két részének címe is. A hatvanas-hetvenes években Kolozsvár egy eurocentrikus város volt, ahonnan - a diktatúra és a cenzúra mostoha körülményei ellenére - mégis lehetséges volt bizonyosfajta kitekintés az európaiság láthatáraira. Ami 1975 után történt, azt mindannyian tudjuk. Ezt a kitekintést tükrözik a kötet első részének írásai is. A könyv második részének anyaga viszont mindennek az ellenkezőjét tekinti át. Ennek az a magyarázata, hogy a Szentföldön minden - tehát a zene is - irgalmatlanul összefonódik az izraeli mindennapok semmivel össze nem hasonlítható életformájával. Nincs még egy olyan hely a világon, ahol a növendék katonaruhában és csőre töltött gépfegyverrel a vállán éjszakai őrjárat után jöjjön be összhangzattan órára. Sehol a világon nem motozzák meg a közönséget, mielőtt belépne egy hangversenyterembe. A világiak és a vallásosok között dúló kultúrviszály a zenei életre is rányomja a bélyegét. Volt olyan eset is az Öböl-háború napjaiban, amikor a közönség - bombariadó miatt - koncert közben tette fel a gázálarcot, de Isaac Stern folytatta a dobogón Bach Chaconne-ját, és - többek között - arról is beszámolok, hogyan irányítottam zenei pályára hadirokkant fiatalokat.
Az olvasó tehát két világgal találja szemben magát. Az elsőt, azt elhagytam, mert objektív okok miatt kellett hogy meghozzam ezt a fájdalmas döntést. A másodikat - melynek állampolgára vagyok - immár több mint húsz esztendeje szemlélem, boncolom, taglalom, zenén keresztül, zenén innen vagy túl.
Lehetséges, hogy az olvasó nem fog egyetérteni néhány olyan kitétellel, melyekről e kötet lapjain elmondom véleményemet. Enyhítő körülményként csak azt hozhatom fel, hogy mindig hittem abban, amit őszintén leírtam.
A döntés joga az olvasóé. Vissza