Csekovszky Árpád keramikusművész alkotásainak gyűjteménye

Előszó

Csekovszky Árpád életműve a magyar kerámia egyik útja és megoldása. Maradandónak bizonyult értékrendje következményeként az általa szobrászattá előléptetett fazekasság immár képzőművészetünk új klasszikusát tiszteli benne, s mivel évtizedek megszakítatlan tanári munkája a Magyar Iparművészeti Főiskolán nemzedékeket nevelt, bízvást nevezhetjük a műfaj európai rangú mesterének. Indíttatásokat és problémafölvetéseket tartalmazó művészete az érték végállomását jelenti, egyúttal rajtot önmagunkhoz. Szoborkerámiái gyönyörűséget keltenek, új fölismerésekhez vezetnek. Mértékünk, támaszunk. A világ teremtése elkezdődött, hiányait formálja álmodozásának, gondolkodásának testesítésében. Termőre fordította, alakította lehetőségeit, ez képessége, küldetése. Törvénye a szilárd művesség és a lelkiismeret-győztes daidaloszi szárnyalása; a munka alázatával jut el az alkotásig. Töpreng, ámul; látomásait kézműves odaadással véglegesíti. Gyűjt és erjeszt. Számba veszi, amit a magyar népi kerámia, Herend, Hollóháza, Mezőtúr, a pécsi Zsolnay-műhely és Gorka Géza, Gádor István, Kovács Margit létrehozott. Kincsüket a maga egyszemélyes új ösvényén gyarapítja. Minden ősi technikát őriz, miközben új irányok, új magasságok felé lendül. Ő az, aki fölfedezte az építészet kerámiafalakat sürgető terét és benépesítette szobrászi bővítményeivel. Munkásságában a kéz ügyessége és találékonysága könnyednek látszó teremtő feszültséggel véglegesíti azt, amit a gondolat ajánl vagy parancsol. Műgondja az elmélkedésben kezdődik, már álmait is tisztázza, képzeletét is fegyelmezi, így jut el a tovább már nem tökéletesíthető tárgyi tökélyig. A természetelvűség és absztrakció használható arányaival biztosítja művei egyediségét. Színnel is támogatott formáival mindig előrelép egy fokkal a minőség magasabb pontjára, s ez a kettős előrehaladás szívós, állandó erénye, küzdelme, eredménye. Picasso a vallaurisi kerámiákban festészetről iparművészetre váltott, Csekovszkynál fordított az irány: ő az anyagot szenteli képzőművészetté. Szigorú aszkézissel kerülte el önnön manierizmusának veszélyét, mindig új és új műre törekedett, ezek mégis harmonizált alakzati egységet alkotnak. Az új Csekovszky-mű a régiek gyermeke, unokája; művészete a Németh László-i fogalom jegyében a kerámia nagy családja. Végigjárta a műfaj hosszú útját a tárgyformálás alázatától az agyagból, samottból föltámadó szoborig. A tárgy mindig gondolat. Csekovszky művészete törvény; aki belül él, birtokolhatja kincseit, mert Babits szonettje Csekovszky tárgyaira is érvényes: titkukat, pompájukat „csak rokonom nyithassa". Műveivel már a harmadik évezreddel társalog, nem elégszik meg az önragyogással; mint Brahms, változataiban leli meg a szellemi vagyonát. Vissza