Cseke Szilárd

Előszó

Részlet:
"Bálványos Anna: Hol az erdő amit festek?
A festészet az utóbbi százötven évben igen jelentős változásokon ment át. Funkciója, kifejezőeszközei többször is forradalmian átalakultak, hogy aztán a tapasztalatok birtokában ismét a múlt felé forduljon. A tájkép, mint téma minden korban, stílusban és izmusban megjelent. Először is azért, mert egy igen lényeges kérdést: az ember és a természet viszonyát vizsgálja. Másrészt azért, mert a látványt néhány elemre bontva egy új festői nyelvezet kidolgozása egyszerűbb és a néző számára is követhetőbb. Cseke Szilárd festészeti munkássága több témára, vonulatra osztható, bár figurális képei szinte kizárólag exteriőrök. Ezek között találhatók a művész 2002 óta születő erdőképei.
E festmények kompromisszum nélkül sorolhatók a tájképfestészet kategóriájába, és jól kapcsolhatók a magyar tájfestészeti hagyományokhoz. Cseke Szilárd tisztelője Mednyánszky László művészetének, különösen, ami az anyaghasználatot. a festékkel való elmélyült munkát illeti. Elődei között Paál Lászlót is lehetne említeni. Erdőt ábrázoló képein ugyanaz a líraiság. a természet csodálattal vegyes tisztelete jelenik meg. Nézőpontja az emberi szemmagasság, mely kissé felfelé, a fák teteje és az ég felé néz. A barbizoni iskolát követő Paál részletesen megfigyelte az erdőben a fények és az árnyékok változásait, képein a látványt kezdte nagyobb egységes színfoltokkal ábrázolni. A színfoltokkal való kifejezés. a fényviszonyok színekkel való érzékeltetése egy másik nagy előd, Ferenczy Károly művészetére is jellemző. Az ő tájképein a fény egységesen és intenzíven sugárzik, szinte függetlenül a valós fényforrástól.
Cseke Szilárd követi a plein air festőket abban, hogy járja az erdőt, megfigyeli a színeket, a fényeket, vázlatokat készít, igaz nem ceruzával vagy akvarellel, hanem a mai kor eszközével: a fényképezőgéppel. A festmények kiindulópontja tehát a személyes élmény, az erdőkben való séta és az ott készült fotó, de az is előfordul, hogy mások fényképeiből indul ki. Ha jobban megnézzük az elkészült festményeket, világossá válik, hogy itt az élményt továbbgondoló, elemző festészetről van szó. A klasszikus, akadémikus tájképfestészetben a képet előtérre, középtérre, háttérre bontották, ez adta kép szerkezetét, a természet valóságos látványát ebbe a sémába szabták bele. Cseke Szilárd is eltér a fényképtől, ha kompozíciós okok ezt indokolják. Elhagyja a lényegtelennek tartott elemeket, vagy épp hozzátesz újabb fatörzseket, ágakat, ha több függőleges elemre van szüksége. A fényképek megfelelő részletének kivágásával, a feleslegesnek ítélt részek kitakarásával is módosítja a természetben rögzített látványt. Például az Erdő 1 -3 című triptichonjának (2005, olaj, lakk, vászon. 3 db egyenként 250x200 cm) három darabja ugyanannak a képnek más és más kivágatát használja fel: a kép leghangsúlyosabb eleme, a vastag fatörzs egyre közelebb kerül a kép bal széléhez. A tájkompozíciók kivágat jellegét erősíti, hogy a kép mintha nem érne véget a képtábla széleinél. A néző folytatódni érzi a látványt a kép szélein túl is. Ez a komponálási mód elég elterjedt a kortárs festészetben, melynek egyik tünete, hogy ezek festmények nem tűrik maguk körül a korábban szinte kötelező képkeretet.
A hagyományos tájábrázolásokhoz képest az is feltűnő eltérés, hogy Cseke képein sokkal kisebb felületet foglal el a fényt jelentő felület, mely többnyire az ég, de lehet bármely más elem, amely világítani látszik. A 19-20. század folyamán született alkotásokon a fény a képnek legalább az egyharmadát, de sokszor a telét, háromnegyedét is kitölti, Cseke Szilárd kompozícióin egy negyedrésznél alig többet foglal el. A festmények mégsem tűnnek sötétnek vagy borongósnak. A fény ragyogása oly intenzív, hogy nem is kívánunk ennél többet.
A klasszikus hármas szerkezet Cseke művészetében is visszaköszön: ő a látványt fatörzsekre, levelekre, égboltra bontja. A három tárgy egyben a festmény három rétegét jelenti, ezekkel hozza létre a teret. A rétegekre bontás, a rétegekkel való ábrázolás a kortárs festészet jellemző alkotói módszere, Szilárd művészetében szinte a kezdetektől, a kockás képektől és a kétrétegű, hegyeket ábrázoló festményektől jelen van. Az erdőképeknél ráadásul a rétegek sorrendje épp a szokásos látvánnyal ellentétes.
Egy erdőben először is sok-sok levelet látunk, ezek mögül elő-elő villannak a faágak, fatörzsek, majd még ezek mögött az ég. A vásznakra és fatáblákra, illetve legújabb művén (Fiatal erdő, 2008, olaj, lakk, alumínium tábla, 250x200cm) az alumínium lemezre először egy absztrakt, zöldes vagy épp rozsdabarnás-bordós réteget ken fel. Azt hihetnénk, hogy csak maszatol, mintha csak most vizsgálgatná, hogy mit is tud az olajfesték. A felület létrejöttében szerep jut a véletlennek is. ám sok tényező tudatos alkotásról tanúskodik. A művész ..gyűjti" a véletleneket. A mesteriskolái tanulmányok absztrakt expresszionista tapasztalatait, az anyaggal való élvezetes és önfeledt játék közben születő esetlegességeket." Vissza