Csehszlovákiai magyar esszéírók 1948-1988

Előszó

Részlet a könyvből:
"Az első szót hosszú hallgatás után leírni, mérlegelni, kimondani nem könnyű. A hang berekedt, a kéz elnehezült, a toll akadozik, a szív és agy eltompult. A hallgatás: betegség, a görcs nehezen enged, első nekifutásra nem múlik, még ha el is jött a pillanat, amikor szólni kell és beszélni lehet; társulni újra, ember- és munkasorba állni újra, élni felemelt fővel és közösséget építeni, oszthatatlan békét, emberség fegyvertörő szocializmusát, imperializmus és háború ez egyetlen ellenszerét.
Mi majd négyéves késéssel lépünk a béke küszöbére. Behozhatatlan hátránnyal, de le nem becsülhető előnnyel indulunk: tiszták maradtunk, emberek maradtunk. Némák voltunk, és embertelen hang nem gyülemlett fel bennünk. A sértődöttség, bosszú és türelmetlenség elvakító szenvedélyét mi elemésztettük magunkban: ennyi az előnyünk, és ezt meg kell tartanunk, ez kincsünk, zálogunk és menlevelünk: mi voltunk és vagyunk a vox humán a népe! A szlovenszkói magyarság tegnap és ma csak csonkítatlan vagyonából, szociális emberségéből és emberségének élhet. Erre kötelezett el sorsunk, és ez marad további tisztünk és lényegünk. Emlékek élednek és beszélnek... A masaryki demokrácia és a lenini tanok mohó tanítványaiként indultunk. „A kommunizmus a humanizmus mai summája": sugározta lelkesedésünk. Börtöntöltelék lettünk: az áldemokrácia védekezett a maga módján. Nemeskossúton a gyarmati kapitalizmus sortüze magyar zselléreket terített le. És amikor jött a fasizmus próbája: a szlovenszkói magyarság egyöntetűen állta a sarat, mártírokat adtunk és koncentrációs táborokat népesítettünk Illavától Dachauig; a szlovenszkói zsidótörvényt ugyanakkor csak magyar vétó bélyegezte. Schönherz Zoltánok innen indultak, és a Háber Zoltánokat, a munkástoll hivatott mestereit, mi gyászoljuk. Spanyol harcosokat adtunk és partizánokat... Antifasiszták voltunk mindenképpen, példák visszhangtalanul, kikről senki himnuszt nem zengett. Mi a kezdet kezdetétől árnyékban élők voltunk, mindig mostohagyerekek, perifériaemberek, kiket azonban nem rontott és nem puhított sem opportunizmus, sem könnyű zsákmány vagy felületes, percnyi eredmény. Mi sose voltunk a napos oldal elkényeztetettjei, gerincbe épp azért nehezen roppanhattunk." Vissza