Kisértetes éjjel

Előszó

CSEHOV NOVELLÁI
Az orosz ember számára az irodalom nemcsak művészet, hanem mindig szervi követelmény is volt, mert olyan belső feszültséget kellett levezetnie, amilyennel az európai irodalmaknak sohasem kellett számolniok. Az élő szó, a szabad mozgás nemzedékeken keresztül bele volt erőszakolva a kénytelen hallgatás, a passzivitás ketrecébe: az orosz embernek egyetlen megnyilatkozási lehetősége az irodalom volt - nemcsak mint írónak, hanem mint közönségnek is. Ennek is megkönnyebbülést, föllélekzést jelentett, ha saját benszorult gondolatait olvashatta. Ezért az orosz próza nem tisztán művészet, még ott sem, ahol mi külföldiek, mivel nem nézhetünk szét az iró műhelyében, annak érezzük. A legőszintébb ihletű poéta is abban a feszült légnyomásban irt, amely szinte fizikai kényszerrel vitte valami reakció kifejtésére és ezért, ha egyebet nem, stílusának lendületét, indulatának méreteit és irányát egy körülményektől kierőszakolt állásfoglalás határozza meg.
Ez a sokszorosan gyakorlati beirányzottság a próza külsőségein is meglátszik. Nincs még olyan irodalom, amely annyira nem ismerné az úgynevezett „szépprózát", mint az orosz. Az orosz prózának nincs külső, esztétikai szépsége, nem ismeri a kötetlen beszéd dallamossá, csinossá csiszoltságát, a mondatfüzés keresett báját. Az orosz próza céltudatos és célszerű művészet volt mindig, még amikor látszólag romantikus mesekitalálásban élte ki magát, akkor is mindig kiérezhette, vagy ha akarta, beleérezhette az olvasó az ő aktuális, gyakorlati gondolatait. Vissza