A századok nagy jele

Előszó

Ismét egy Jézus Szíve-könyv! Már oly sok van belőle. Talán nem is baj, hogy sok van; hiszen ebből soha sincs túl sok, csak jó legyen. Itt is áll Szent Leó szava: „Nem fogyhat ki ott a beszéd tárgya, ahol sohasem elég, amit mondunk!" (Serm. 11 de Passione D.) De azért mégis minden könyvnek, mely a piacon megjelenik, kell hogy megfelelő oka legyen, mely megírását és megjelenését a közönség előtt indokolja.
Prohászka egyszer azt írta Naplójába, hogy már valami újat kellene írni az Oltáriszentségről. Meg is írta az Élet kenyerében. Nem oly értelemben gondolt új valamire a nagy püspök, mintha új, eddig nem ismert tanokat, igazságokat akarna hirdetni az Oltáriszentségről. Egészen új kő a katolikus Egyház dogmatikai épületében nem is lehetséges. Maga az igazság is mindig régi, mert örök; de épp ezért mindig új is. Hanem oly értelemben gondolt a katolikus írás művésze új valamire, hogy új nyelven, új megvilágításban, a mai ember lelkéhez szóló stílusban, a modern lélek szájaíze szerint kellene szólni a régi igazságokról. Prohászka, akiről művei kiadójával bátran mondhatjuk, hogy a legközönségesebb dolgot sem mondotta közönséges módon, mesterien megoldotta a feladatot, melyet maga elé tűzött.
De ugyanazt mondhatta volna Naplójában Jézus Szívéről is. Nem mondta és mégis az Élő vizek forrásában megadta nekünk azt a könyvet, mely erről a tárgyról is egészen új színekkel, gondolatokkal, meglátásokkal szól a modern ember lelkéhez, tanít és ösztönöz. A könyv német fordításának egyik ismertetője méltán kiemeli, hogy egészen újszerű az a hang és beállítás, mellyel a nagy író az Istenember Szívét festi le előttünk. Vissza