Előszó
Részlet a kötetből:
ELSŐ FEJEZET,
melyben egy fiatalembert, aki azért ült a gyorsvonatra, hogy végleg szakítson a világgal, a belénevelt udvariasság újabb ismeretségbe sodor.
A kocsi a...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
ELSŐ FEJEZET,
melyben egy fiatalembert, aki azért ült a gyorsvonatra, hogy végleg szakítson a világgal, a belénevelt udvariasság újabb ismeretségbe sodor.
A kocsi a nyugati pályaudvar előtt állott meg, a hordár szolgálatkészen nyúlt a podgyász után:
- Hová tetszik?
- Kolozsvár felé. Gyors, első osztály...
- Kettő tizenötkor indul...
Mindennapos dolog volt, megszokott és érdektelen. Nem is volna érdemes róla beszélni, ha maga az utas nem gondolta volna, hogy fordulópontjához ért az életének, csakhogy ez persze nem látszott meg rajta, amint kiszállt a kocsiból és belépett az előcsarnokba.
Magas, nyúlánk fiatalember volt, nagyon jószabású barna utazóruhában; a tavaszi kabátja a karján lógott, a zsebéből egy csomó újság kandikált ki, a kezében pedig egy Tauchnitz-regényt tartott.
- Ha van közvetlen kocsi Olt-Szerdahelyre, tegye abba... - szólt visszafordulva a hordárhoz. - A váróteremben leszek...
Megindult, de amint az előcsarnokban keresztültörte magát a tömegen, a saját neve ütötte meg a fülét:
- Bontha András...
Vissza