Előszó
ELSŐ FEJEZET, egy csónakról, amelyik ki van kötve és egy másikról, amelyikben valaki érkezik.
A kert leért egészen a Dunáig.
Azt is mondhatnám, hogy a park, de nem akarok perbeszállani Istenben...
Tovább
Előszó
ELSŐ FEJEZET, egy csónakról, amelyik ki van kötve és egy másikról, amelyikben valaki érkezik.
A kert leért egészen a Dunáig.
Azt is mondhatnám, hogy a park, de nem akarok perbeszállani Istenben boldogult Kevey János úr szellemével, akié akkoriban a dunaszombati birtok volt, mert az öreg sohasem szerette az efféle nagyzolást. A kastélyt háznak hívta, a birtokot tanyának, a parkot pedig kertnek. Ma ezt fordítva szokás csinálni, de abban az időben, mikor az öregek fiatalok voltak, más volt a divat. Ők ugyan úgy mondanák ezt, hogy mások voltak az erkölcsök, de mi meg manapság effélékben nem kedveljük a nagyzolást, hát inkább csak maradjunk meg a divat szó mellett.
Tehát a kert leért egészen a Dunáig.
Fűzfák bólogattak a parton, szelíden ráhajolva a hömpölygő folyamra és itt-ott egy kis nád is termett a süppedős, iszapos talajon, amit hol elöntött a víz, hol meg letakarodott róla, aszerint, hogy esett-e az eső valahol messze, fönn a hegyek között, vagy nem esett.
A füzek és nádak sűrűjén át, keskeny töltésen, gyalogút vezetett a vízig, amelyen egy megláncolt kis tutaj ringott, meg egy nehéz ladik.
A ladikban többnyire lötyögött egypár újjnyi poshadó víz a deszka alatt s majdnem mindig pislogott benne egy-két hatalmas béka...
Vissza