Csatangolások a világban

Előszó

Szélesen hömpölygő köves-poros utca a mereven őrt álló útszéli fák és cseréptetőzetükkel pirosló házak közt. Akárha zsinórral húzták volna meg a kerítések vonalát. Mögöttük szép sorjában fejlődtek föl egymás mellett az új építésű házak, nem tolakodva, nem egymást lökdösve, fiatalon és üdén, de szemérmes szerénységgel. Tágas, utcára néző nagy ablakszemekkel bámulnak maguk elé, s mintha öröm vibrálna a falakon.
Bőségesen ömlik reájuk a nyári napfény.
Alföldi táj: szélesre tárja a végtelen kapuit a tekintet előtt. Csak hunyorogva lehet fölpillantani a fehéres izzásban remegő égre.
A falut, amelynek szélesen elfolyó, egyenes utcáján baktatunk, Szatmárpálfalvának hívják. A kényelmesen terpeszkedő nagy alföldi várostól, Szatmártól mindössze öt kilométerre fekszik. A falu nevét sokan megtanulták az országban: valamikor gyakorta szerepelt az újságok hasábjain.
Itt alakult meg az ország egyik első mezőgazdasági termelőszövetkezete, még 1949 nyarán. Akkor választották meg elnöknek a fiatal Zidaru Mariát, s ő azóta is megszakítás nélkül tölti be ezt a tisztséget.
Az eleven barna szemű, kis termetű, mindig szívélyes beszédű Mariát régóta ismerem, de nem a falujából, hanem - Bukarestből. Szülőfalujában, ahol élete egyszerű hétköznapjait szorgalmas munkában őrli, most találkoztam vele először. Sőt, hogy elvetődtem ide, a magát csinoskodva kellegető, fiatalos külsejű Szatmárapátfalvára, abban döntő szerepe volt épp az ő többszöri barátságos invitálásának. Vissza