Császárné volt

Előszó

Részlet a könyvből:

"Megvénültem. Kiszikkadt inyemnek nem elég édes már a mézes falernumi bor és a sziriai mártással ízes fácánpecsenye sem csiklandozza öreg belemet. A lányok tavaszi kacagását már csak hunyt szemmel hallgatom, mert öreg testem képessége ismét olyan, mint a gyermeké. Kertemben a fák megkopnak és elsárgulnak az őszi időben én is a halálra gondolok. De addig nem akarok meghalni, amíg Poppaea Sabináról nem emlékeztem. Akiről negyven esztendőn át hallgattam, annak a nevét akarom most ismételni százszor.
El kell végre mondanom, ki volt Poppaea Sabina, mert emberi nyelv a csodákról tud legkevésbé hallgatni és ő csoda volt. Olyan volt, mint a láz, amely az ember mélyeiben bujkál, gyorsabb ütemre kergeti az erekben csordogáló vért és őrült képekkel tömi meg eszüket. Olyan volt, mint a vihar, amely megőrjíti a békés tengert és szegény halászok életét gúnyos játékkal veti a véletlen serpenyőjébe. Olyan volt, mint ama legvégső tűz, amit a Legfőbb Hatalom az utolsó napon a világra bocsájt, hogy mindent megemésszen. Ő is felperzselt mindent, ami a közelébe ért, akkora lángot vetett a szeme! Ilyen szemeket sem azelőtt, sem azóta nem láttam, pedig három világrészt bekóboroltam. Fekete szemgolyója a barna szivárványhártya tengerén utazott, mint ahogy csodálatos görög szigetek virítanak az Égei tenger vizei között. Szemhéjja oly cikkázva tudott lecsapni és eltakarni vagy feltárni ezt az uszó fénygolyót, mint ahogy a villámfény megvilágítja vagy sötétben hagyja az éji viztükröt. A szemhéjj pillái pedig oly hosszuak voltak, hogy lebegtek a légben és vitorlákként köritették a tengert; vékony, éjsötét szemöldöke pedig úgy emelkedett a tünemény fölé, mint sötét hegység a látóhatár szélén, amerre vágyó szívvel tart a csókra éhes tengerész.
Sirtak és zokogtak a homlok dúdorú csontjai, amikor ebből a szemből kihalt a lélek, hártyája felrepedt, vize kifolyt s a test nyilásain besétált a halál. És én, aki egyedül éltem túl a pusztulás földreszállt angyalát, én tudom, hogy csak félig élek, a jobbik részem meghalt vele. Azóta negyven évet éltem (és addig ugyancsak negyvenet), de nála szebbet még nem találtam. Elég behunyni öreg kortól homályos szemem, hogy az emlékek bő hada megrohanjon. Minden emlékem csak te vagy, Poppaea Sabina!" Vissza