A magyar irodalomtörténet százéves fejlődése

Előszó

Részlet a könyvből:
"A magyar irodalomtörténet az 1928-ik évvel elérkezett születésének százados fordulójához. Előzményei ugyan visszanyúlnak a XVIII. század elejéig, de tudománnyá csak 1828-ban lett, Toldy Ferenc németnyelvű művével, a Handbuch der ungarischen Poesie-vel. Szerzőjét akkor még Scedelnek hívták - s ennek a német anyanyelvű, német kultúrájú ifjúnak németül írt munkájával indul meg legnemzetibb tudományos diszciplinánk fejlődése. Az első nagy lépést, a nemzetivé válást, megtette már foganásakor: a Handbuch, tudományunk első nyilvánulása, csak nyelvében idegen, szellemében gyökeresen magyar, egy magyarul érző, magyar szemmel néző ember műve. Irodalomtörténetírásunknak tehát nem kellett magyarrá válnia - de tudománnyá sem, mert Toldy már teljes tudományos vértezetben lépett föl, fegyvereit élesre köszörülte a külföld tudós munkásságán. Kihajtani, megerősödni, gazdagon szétágazni: a fejlődés folyamatának ez a fázisa várt a zsendülő tudományágra első föladatul.
Száz év távolából visszatekintve a fejlődés útjára, az első pillantással megállapíthatjuk, hogy tudományunk ezen az első fázison már Toldy idejében túlkerült, s éppen Toldy munkássága által; nyomban, a következő pillantással, egy másik érdekes megfigyelést tehetünk: az egész korszakot Toldy halála (1875) szinte matematikai pontossággal két egyenlő félre különíti. Az első felére Toldy nyomta reá bélyegét, ez Toldy kora; a másik ugyan elevenebb, termékenyebb, gazdagabb, mint amaz, de a tudomány még ebben az időszakban is jó ideig azt a medret szélesíti és mélyíti, amelyet Toldy vágott. Toldy munkássága a magyar irodalomtörténet Janus-kapuja, amelyen át az a multból a jövőbe haladt; rajta a mester, 'bifrons' hermája, jeléül annak, hogy nemcsak megteremtette tudományunkat, hanem meg is szabta fejlődésének útját. " Vissza