Csanádi Imre

Előszó

Vannak, nem is kevesen, akik életkorban s a költői mesterségben fiatalabban, hozzá mérten szerény képességgel és könnyű súlyú művel ismertebbek és elismertebbek nála. Tiszta, mesterkéletlen, teljes-emberséggel fűtött hangja, műves gondossága és fegyelmezettsége, könnyen olvashatósága és könnyen érthetősége ellenére sem hódított híveket, a siker mindig átment előle az utca másik oldalára; hivatalos értékelésekben és kritikusi seregszemlékben mind mostanáig nem - legföljebb a kollégák egy szűkebb körében emlegették nevét a legjobbaké között. A könyv, mely áttörhette volna a köré rakódott oktalan közönyt s a köztudatban is helyére - élő költészetünkben igen magas helyre - állíthatta volna, az Erdei vadak, égi madarak országos kínoktól terhes, mindent kimondó és mindent vállaló, komorságában is szívszorítóan szép vallomása belefulladt megjelenése évének, 1956-nak, izgatott hangzavarába; sem az olvasók, sem a kritika, de még a pályatársak részéről sem jutott illő fogadtatáshoz. Visszhangtalanságát - ha elég kényelmesek és közömbösek volnánk beletörődni az ilyenfajta kategorizálásba - már-már sorsszerűnek érezhettük volna. Mert aligha van még egy kortárs költőnk, akit egyéni sors és történelem oly sűrűn és oly durván lökött félre az útból; és egész bizonyosan nincs még egy, aki annyit segített körülményeknek a maga elgáncsolásában, mint ő. Vissza