Teológia 1984/1.

Előszó

A plébániai közösségnek Jézus Krisztus egyházában változatlanul meghatározó szerepe és missziós feladata, küldetése van A plébániát éppen ezért nem tekinthetjük csupán egyházkormányzati kerületnek, földrajzilag-jogilag pontosan körülhatárolt területnek, hanem csakis és mindig a krisztushivők közösségének.
- Alois Wagner püspök ezzel a megállapítással kezdte előadását az 1976-ban Bécsben megtartott Lelkipásztori Napokon. Mondanivalója változatlanul aktuális és néhány megjegyzése jól foglalja össze jelen számunk tartalmát, nyújthat alapozó, bevezető gondolatokat. Nem lehet elég nyomatékkal hangoztatni, hogy az a plébánia, melynek jogi keretében az egyes keresztények csupán o lelkipásztori-plébánosi "szolgáltatásokat" veszik olykor igénybe, melynek hivő közösségébe csak ólig vagy egyáltalán nem kapcsolódnak be, - nem nevezhető a krisztushivők élő családjának, közösségének; és ugyanilyen megfontolások alapján nem nevezhető a II. Vatikánum szellemében megújult plébániának sem. Nem ok nélkül figyelmeztette már Pál apostol a korintusi hivő közösség tagjait: Isten kegyelmi adományait az egyház épülésére kell elfogadniuk (vö. 1Kor 12,14). Szent Pál felszólítása ma is érvényben van s vonatkozik mind a papi, mind a világi „tisztségviselőkre" csakúgy, mint - körülményeik, élethivatásuk szerint - a plébániai hívek összességére. Ennek így kell (kellene?!) lennie, mivel minden krisztushivőnek hivatása és küldetése van: Krisztus követségében kell járnia, Krisztust kell megismertetni, közelebb vinni testvéreihez, az emberekhez. A plébánia „intézményének" jelentősége - ez aligha lehet kétséges - ma is fontos, de ugyanakkor ezt az „intézményességet" nem szabad sem eltúlozni (a plébániát „hivatallá" degradálni), sem túlzóan felértékelni (az élet valósága mindig szétfeszíti az intézmény kereteit). Arról sem szabad soha elfeledkezni, hogy a plébániai élet középpontja nem a plébánia „épülete" még kevésbé a plébánia „hivatal", hanem csakis - a szónak szorosabb és átvitt értelmében egyaránt - az oltár lehet. Az „asztalközösség" válik a kegyelmi rendben eukarisztikus közösséggé, ahol a hívek „eseményszerűen" megélik, hogy mindannyian egy testté forrnak össze, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülnek (vö. 1Kor 10,17). Nem ok nélkül vallja ma szinte minden Lelkipásztorkodástani kézikönyv: a plébániák életének alapkövetelménye és célja, hogy a hívek közösséggé, mindenekelőtt eukarisztikus közösséggé váljanak. Mindazonáltal - legalábbis ma még - nem lenne kívánatos, hogy a „plébánia", „plébániai lelkipásztorkodás" és ehhez hasonló kifejezéseket elhagyva, esetleg elfeledve, kizárólag a ,,közösség", „keresztény közösség" stb. szavakat használnánk. Az ilyen gyökeres és gyors változtatás könnyen félreértésekhez, vezethetne. A ,,közösség" kifejezést ugyanis gyakran csakis a kisebb-nagyobb aktivitást kifejtő, zártabb kisközösségek alkalmazzák önmagukra és egymásra. Vissza