Előszó
Pezsgődurrogás, jókívánságok. Lefut a műsor a tévében, és én ülök egyedül a szobában, kényelmesen elterpeszkedve a fotelban. Eszembe jut száz dolog - fogadkozások, elfeledett fogadalmak, tervek, sikerek, kudarcok -, lényeges és lényegtelen gondolatok. Talán a pillanatnyilag legfontosabb nem, hogy újév hajnalán, utolsóként a családból én is nyugovóra térjek.
Különös, hogy az embernek olykor mi minden megfordul a fejében. Gyakran éppen az nem, ami a legaktuálisabb volna. A régieknek volt egy fogodzkodójuk: a kalendárium. Tévé, rádió, harsogó musiccenter és videó helyett azt olvasgatták kikapcsolódásként, no meg a benne fellelhető hasznos, gyakorlatias tanácsok, népszerű formában megírt ismeretanyag miatt.
Sokszor visszalapozgattak, aztán kíváncsiskodva előre. Én magam is, még kölyökkoromban, kedvemre valót keresgélve.
- Kéne valami hasonló! - nyögtem fel álmosan, és akkor még nem tudtam, hogy megszületett ennek a könyvnek a gondolata. Lassan formálódott, alakult, hogy szándékaink szerint egy kicsit a naptárhoz kötődve, ahhoz mégsem mereven ragaszkodva, hasznos olvasmánya, böngészdéje lehessen az egész családnak. De ne csak a többnemzedékes mikroközösségnek, amelyben együtt él nagyszülő, szülő és gyermek, hanem a háztartás gondjaival éppen csak ismerkedő fiatal párnak, unatkozó gyermeknek vagy akár egy magányos agglegénynek is.
Az átlagembernek, aki sok mindenhez kénytelen segítségül hívni a szakirodalmat, kénytelen belelapozni egy-egy könyvbe vagy csak egyszerűen kérdezni jóbaráttól, szomszédtól... Nos, ezt a könyvet ilyen jóbarátnak, "szomszédnak" szánjuk, akihez átmenni sem szükséges, csupán le kell emelni a polcról.
Amikor kezdett összeállni az OrszágHatár magazin családi oldalán megjelent anyag a fiammal közös írásaimból, feleségem és menyem ötleteiből, lányom grafikáival, akkor egy pillanatra elfogott a félelem. Vajon megvalósítható-e a kitűzött cél? Most már hiszem: igen. És abban a reményben ajánlom könyvemet nagypapától az unokáig mindenkinek, hogy ebben Önök, Tisztelt Olvasók, megerősítenek.
Vissza