Csak magunkban bizhatunk

Előszó

Tanítványaimnak, félszáz évet elérő szolgálatom feledhetetlen társainak ajánlom ezt a könyvet.
Per spinas ad rosas. Töviseken keresztül a rózsákhoz. Ez volt a székelyudvarhelyi reform. kollégium pecsétjének körirata, a Bethlen-család kigyójától köritve. Ezt az iskolát is Bethlen-kollégiumnak neveztük, mert a nagyérdemű család egyik szép virágának násza előtt történt hirtelen elhunyta alkalmával, annak hozománya odaajándékozásából nyert nagyértékű adományból kelt életre. Az a történet, amely könyvünkben olvasható, ennek az iskolának XVIII. századbeli ifjúsága életéből van merítve, kapcsolatban a környék és részben az ország történetével. Az udvarhelyi középkort érintette a 48-iki szabadságharc korának hatása, meglengette az 1859-ben az olasz háborúból visszatért, az ekeszarvához munkába állott férfiak elbeszéléseinek szellője is, egészben azonban a független erdélyi életnek a XVIII. század elején kiformálódott állapota maradt meg a mult század utolsó harmadáig. Aminek az itteni nép conservativ természetén kivűl, elszigetelt, elhagyott állapota volt legfőbb oka. Közmondás, hogy a nagygalambfalvi gáton felül a harcsa s a mágnás nem él meg. Az anyaszék, tehát a nevezetes gáttól a Hargitáig terjedő udvarhelyszék középkori életet élt. Az ország történetében is, akár a Kereszturfiúszéki, akár a Bardócszéki lakosság s családok képviselői sokkal nagyobb szerepet vittek, mint az anyaszékbeliek. Főurak, akik külföldi utakat tettek volna, s ebbeli utjukból tapasztalatokat hoztak volna, s újításokat kezdeményeztek volna, itt nem laktak. Még magam is első elemista koromban tanuja voltam ez állapot utolsó évének. Még lakója voltam tizedmagammal annak a diákszobának, amelynek tűzhelyén - a gócalatt - hasábfák égtek, ezek melegitették és világították a szobát, még tanuja voltam annak a takarékos gondnak, amellyel az akkori fényűző világítót, a faggyúgyertyát a gócalja világával kímélték. Vissza