Fülszöveg
Simándi Ágnes az igazi metafizikus költő elhivatottságával keresi a mélyen átélt szenvedély és szenvedés személyes élményének lélektani, filozófiai, vallási jelentőségét. Kereső ember, kereső költő.
A versekből az átélt élmény erejével villan elő a zajos nagyváros tömegében élő ember "torokszárító magánya", akár Budapest, New York vagy Torontó a vers színhelye; ugyanakkor, a földrajzi színhely élesen megfigyelt konkrétuma mögött, a költő kompozíciója sejtetni enged egy másik dimenziót, mint ahogy a középkori ikonok arany háttere sejteni engedi azt a világot, amely ellentétben áll mindavval, ami a mulandóság szenvedéseihez kötött.
Simándi Ágnes igényes, "kriptikus" költő, aki elvárja, sőt megköveteli az olvasótól, hogy szellemileg-lelkileg részt vegyen a rejtély megoldásában, az alkotás drámájában. Bújtatott, sorközi rímeiben, megtört verssoraiban, a versek zeneisége félreismerhetetlenül modern. A költő sokszor a szó közepén választ, töri meg a sort, nagy betűt, pontozást ritkán...
Tovább
Fülszöveg
Simándi Ágnes az igazi metafizikus költő elhivatottságával keresi a mélyen átélt szenvedély és szenvedés személyes élményének lélektani, filozófiai, vallási jelentőségét. Kereső ember, kereső költő.
A versekből az átélt élmény erejével villan elő a zajos nagyváros tömegében élő ember "torokszárító magánya", akár Budapest, New York vagy Torontó a vers színhelye; ugyanakkor, a földrajzi színhely élesen megfigyelt konkrétuma mögött, a költő kompozíciója sejtetni enged egy másik dimenziót, mint ahogy a középkori ikonok arany háttere sejteni engedi azt a világot, amely ellentétben áll mindavval, ami a mulandóság szenvedéseihez kötött.
Simándi Ágnes igényes, "kriptikus" költő, aki elvárja, sőt megköveteli az olvasótól, hogy szellemileg-lelkileg részt vegyen a rejtély megoldásában, az alkotás drámájában. Bújtatott, sorközi rímeiben, megtört verssoraiban, a versek zeneisége félreismerhetetlenül modern. A költő sokszor a szó közepén választ, töri meg a sort, nagy betűt, pontozást ritkán használ. A sorokat, a pontozást a verssor kivédheteden belső logikája, belső zenéje diktálja; az olvasónak éreznie kell, hol a hangsúly és hol a mondat vége - nem azért, mert az olvasás "pusztán szubjektív" élmény, hanem mert a vers erőteljes belső logikája, belső zenéje minden egyes olvasó számára egyértelműen kell hogy kirajzolja a "mindent nevén nevezés" folyamatát, a keresés, a keresztutak sebhelyei által kirajzolt egyéni és mégis közösséghez szóló üzenetét.
Simon Erika
Vissza