Csak katolikusoknak (dedikált példány)

Előszó

A Katolikus Egyház évtizedek óta "minden jóakaratú emberhez!" címezi tanító üzeneteit, enciklikáit. Egyébként is, a tömegkommunikáció korában élünk. Nem anakronizmus-e ma "csak a katolikusokhoz" szólni? Elszigetelhető-e egyáltalán a szó mások elől? Titkokat akarunk súgni? Félünk, hogy más meghallja dolgainkat? Nem merünk a világ elé állni? Vagy nem is érdekel a világ? Zárt klub akarunk lenni? Saját levünkbe főövünk?
Semmi titkolózás nincs abban, amikor önvizsgálatot tartunk. És a legkevésbé sem cél, hogy mások kritikáját megkerüljük. Még kevésbé törekszünk a "hírzárlattal" mesterséges szenzációra. Nyilvánvaló, hogy akárkit írunk címzettnek, a tartalom közkincs. Mégis: vannak belügyek. A katolikus egyház azonos hitűek közössége. A katolikus egyház nem azonos sem más egyházakkal, sem a társadalom nem hívő részével. A katolikus egyháznak saját identitása, önazonossága van - és saját feszültségei, gondjai, tervei és örömei is vannak.
A katolikus egyház azt vallja, hogy küldetése van a világban. Hivatása a világhoz szól. Ebben a világban építi Isten országát. Ebben a világban tesz tanúságot Krisztusról. Ebben a világban kell az egység szentségévé válnia. Ám ahhoz, hogy feladatának megfeleljen önmagának kell "kovásznak", "hegyre épült városnak", jelnek lennie. Törődnie kell önmagával - másként, mint ahogy másokkal törődik. Emiatt a "másként" miatt lehet és kell időnként "csak katolikusoknak" írni. Vissza