Csak játszom a szavakkal

Előszó

Szakismeret szerzése céljából e kötet megvásárlását nem javaslom. A benne foglalt írások lélekkönnyítő magányos játszadozásaim melléktermékei.
Tehát magánügy. Szeretem a szavakat; a dallamukat és a ritmusukat. Örömet okoz egy véletlenül kitalált szójáték vagy annak féltestvére: a rím. Csakúgy, mint a vízparton lelt kavicsok és kagylóhéjak színe, mintázata, különös alakja. Összeszedem, egy darabig megtartom és nézegetem, azután - mert nem vagyok megszállott gyűjtő - kidobom. Így jártam el azokkal a cédulákkal is, amelyekre komoly, illetve dögunalmas szakmai értekezleteken bökverseket firkáltam, és titkolt szorongással figyeltem a hatást: pukkadoznak-e a visszafojtott röhögéstől a mellettem ülők. Az utóbbi években értek csalódások; bár szerencsésnek mondhatom magamat, mert a diákjaimtól nemigen, a betegektől pedig egyáltalán nem. A cédulák szaporodtak; megfeledkeztem róla, hogy a papírkosárban a helyük. Végül azon kaptam magam, hogy egy füzet lapjai közé préselem őket, mint valami növénygyűjteményt. Az újabbak nem is voltak okvetlenül tréfásak, vidámak aztán semmiképpen. Közben jólesett el-eltávolodnom a foglalkozásomtól: ide már talán mégsem követ senki. Utóbb meglepődve tapasztaltam, hogy három-négy évtized alatt a bőrömre nőtt a fehér köpeny. Rajtam van akkor is, ha nem hordom. Az olyan-amilyen versekben többnyire a szakmát írom, csak már nem úgy, ahogyan az elvárható volna tőlem. Témának, gondnak, nyűgnek és játéknak ez adatott nekem.
A XIX. század egyik jelentős magyar lírikusa állítólag szilkékben gyűjtötte az ürülékét, és dátum szerint rendszerezve őrizgette őket dolgozószobájában az almárium tetején. Gyönyörű költeményeit viszont rendre megjelentette... Én meg itten egy kötetnyi versalakú írással próbálkozom nyilvánosságra kerülni. Esetleg még lehetne másképpen döntenem:
- Nem volna-e jobb helyük az almárium tetején?
Az orvos elvárható erényei közé tartozik az együttérzés és a megbocsájtás képessége. Csakis ebben reménykedve, ezt a könyvet kollégáimnak ajánlom. Ha olyan, hát örüljenek neki; de legalábbis bocsássanak meg érte!

Julesz János Vissza