"Csak a reggelek borzalmasak..."

Előszó

Abban a Bács megyei faluban, ahol gyermekkoromat töltöttem, még az ötvenes években is szokás volt; a kamaszfiú tizennégy esztendősen megkapta a pincekulcsot, s ezután kedvére ihatott, kínálhatta barátait. A "Felnőtté avatás" ilyen jellegű ceremóniája már alig tapasztalható, de ez közel sem jelenti, hogy a mostani tizenévesek nem isznak alkoholt otthon, szülői engedéllyel. Népi, nemzeti szokásaink közé tartozik; a szesznek - főleg bornak, pálinkának - különleges erőt tulajdonítanak. Az "In vino veritas"-tól kezdve használják gyógyszerként (pl.: kalapkúra), étvágygerjesztőnek, értágítónak, lélekmelegítőnek, búfelejtőnek, a vidámság fokozójának, sőt, hajdan pálinkás kenyérrel etették a sokat síró, vagy a téli hidegben messzire gyalogló gyerekeket. Szinte a születésünk pillanatától (netán a fogamzás kezdetétől) közvetve-közvetlenül részesei vagyunk az alkohol(fogyasztás)nak. S hiába a riasztás; a szellemet, egészséget romboló hatás tényszerű felsorolás, a hagyományok erősebbek. Nincs eredménye az unalomig emlegetett "szociálisan elfogadott ivónorma" szorgalmazásának sem, amely valójában nem is több hangzatos frázisnál. Amíg az egyén dönti el, neki mennyi árt meg, a szubjektivitás ritkán tekinthető domináló erőnek, hiszen ehhez szorosan kapcsolódik a fizikai állapot, az anyagi helyzet, stb., vagyis: lehetetlenség általános érvénnyel meghatározni a "mennyit és mennyiért" mértékét. Bár az imént említett "szociálisan elfogadott ivónorma" pontosan a "tól-ig"-ot jelentené, de valljuk be - az ilyen szintű polemizálgatásnak csak füstje van, gyakorlati haszna viszont semmi.
Mindezt azért fontos kihangsúlyozni, mert az e témával foglalkozó szakemberek olyankor hajlamosak arra, hogy őszintén higgyenek a röplapos ellenpropaganda és az előadások hatásában. Ha a plebejusi hozzáállás mit sem változik, a sikertelenséget nem az alkalmazott módszerek eredménytelenségeként könyvelik el, s nem az új formát keresik, hanem "ex katedra" akarják rákényszeríteni elképzeléseiket a közvéleményre, akkor főleg azokra a magyar filmrendezőkre hasonlítanak, akik úgy vélekednek; ha kevés mozilátogatót érdekel a hazai produkció, annak kizárólag a közönség passzivitása, tudatlansága, értetlensége az oka, de eszébe sem jut az alkotóknak, hogy esetleg a film a rossz. Vissza