Előszó
Nem vagyok írónő, nem pályázom irodalmi babérokra! Tudom, hogy soha nem lesz belőlem érettségi tétel és nem leszek a Pro Club tagja. Az irodalmi stílus művészetét se ismerem, se egyéb...
Tovább
Előszó
Nem vagyok írónő, nem pályázom irodalmi babérokra! Tudom, hogy soha nem lesz belőlem érettségi tétel és nem leszek a Pro Club tagja. Az irodalmi stílus művészetét se ismerem, se egyéb csínját-bínját. Azt is tudom, hogy ezen kisded írásom betűi soha nem fognak ólomba szenvedni, rotációs gépbe kerülni. Kézirat marad, a kézirat-kor legvégső határáig.
Ezért kérem mindazokat, kihez majd eljut szomorú történetem - melynek minden sora tiszta igazság - (elég borzalmas volt a való, pihenhet a fantázia), tekintsenek el mindenfajta bírálattól, stílus és szövegkritikától. Mivel nem irodalmi mű, irodalmi bírálatra nem is tarthat igényt! Nézzenek kérem a betűk mögé és ne lássanak mást, mint testi, de főleg lelki szenvedéseimet, könnyeimet, megaláztatásaimat, gyötrődéseimet, vágyódásaimat, melyeket átéltem a rács mögött, s melyeknek nyoma itt maradt a lelkem mélyén - kitörölhetetlenül. De csak a nyoma! Mert maga az „élmény" rossz álomnak tűnik ma már.
Hiszem, hogy az én Istenem megbocsátott nekem, mint ahogy én is megbocsátottam - nem hétszer, de hetvenhétszer - az ellenem vétőknek. Tanúm rá az Ég, s minden seregi, hogy szívemben nincs bosszú, lelkemben nincs harag! „Csak Isten tudja és magam, szívemben mi lakik."
Szombathely, anno Domini 1948
A Szerző
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal