Copperfield Dávid

Fülszöveg

"Elmondtam már ennek a könyvnek az eredeti előszavában - írta Dickens a Copperfield Dávidról -, hogy a munka befejezésének első izgalmában nem nagyon tudtam eltávolodni tőle annyira, hogy azzal az illő higgadtsággal beszéljek róla, amit egy ilyen előírásos bevezető talán megkíván. Még annyira benne éltem, még olyan erővel foglalkoztatott, s a lelkemben még annyira megoszlott az öröm és a szomorúság - egy hosszú, nagy terv megvalósításának az öröme és a sok-sok ismerőstől való elszakadás szomorúsága - hogy az a veszély fenyegetett, még majd személyes természetű ömlengéseimmel és magán-érzelmeimmel találom untatni az olvasót. De egyébként is, ami mondanivalóm csak lehetett, bármiféle okból, erről a történetről, azt mind igyekeztem elmondani a történettel együtt. Az olvasót, bizonyára nem is nagyon érdekelné, hogy milyen bánatosan teszi le a tollat az ember két esztendei költői alkotómunka befejezés után, vagy hogy az író szinte úgy érzi, mintha önönmagából szakadna ki egy rész és tűnne el az árnyékvilágban, amikor mindörökre meg kell válnia elméjének egy csomó teremtményétől. Pedig egyéb mondanivalóm nincs, hacsak hozzá nem teszem még azt (ami talán még jelentételenebb vallomás), hogy soha senki nem hihet jobban ebben az elbeszélésben, ha majd olvassa, mint ahogyan én hittem benne, amikor írtam.
Mindez - amit az első előszóban megírtam - olyan igaz még ma is, hogy csak egyetlenegy újabb vallomással egészíthetem ki. Valamennyi könyvem közül ezt a könyvemet szeretem a legjobban. Nyilván elhiszi nekem mindenki, hogy szerető apja vagyok képzeletem valamennyi szülöttjének, és hogy nálam jobban már nem is szeretheti senki ezt az én családomat. De mint annyi sok más jó szülőnek, nekem is van egy gyermekem, aki a szívem mélyén mégiscsak a legkedvesebb előttem, és ezt a fiút úgy hívják, hogy Copperfield Dávid." Vissza