Vadölő

Előszó

Részlet a könyvből:
MEGISMERKEDÜNK VADÖLŐVEL.

Nncs még kétszáz éve sem, hogy a mai Egyesült-Államok egész keleti része, a Missisippitől a tengerig, ott ahol most szédületes iramban zakatol, pezseg, tülekedik, kavarog az élet: csupa vadon, mocsaras, bozótos rengeteg volt; kusza tömkelegét csak itt-ott szakították meg kisebb települések, csillogó tófelületek, szelidebb völgyek.
A tizennyolcadik század közepe táján, egy szép, rózsafakasztó júniusi napon, valamelyik erdő csendjét két férfi hangja riasztotta fel. Nyilván soká tévelyegtek, mert az egyik verőfényes tisztáson így csendült fel a bozótból előlépő férfi hangja:
- No, végre itt már lélekzeni is lehet! Hurrá, Vadölő, idegyere, itt napot is láthatsz!
A másik menten elő is bújt az indák zöldje közül.
- Ismered ezt a helyet? - kérdezte a Vadölőnek nevezett férfi. - Vagy csak a napfényt ünnepeled?
- Ismerem is, meg a napot is ünnepelem, mert szeretek jóbarátot viszontlátni - felelte a másik. - Ne legyek többé a Hajrá Riki, ha nem ez a tulajdon hely az, ahol tavaly nyáron a vadászok egy hétig tanyáztak ... De mondom, öcsém, ha mégúgy szeretem is a napot, nem szorultam rá, hogy megtudjam, hányat ütött az óra. Itt van például a gyomrom: ez kitűnő óra; máris megmondta nekem, hogy itt a dél. Hát csak lássunk hozzá.
A két legény előszedte az elemózsiás tarisznyát és lelkesen nekiesett. Hajrá Riki, becsületes nevén Henry March, magasnövésű, jóképű, 26-28 éves fiatalember volt, néhány évvel idősebb, mint pajtása, a Vadölő. Öltözetében hanyagabb volt ifjabb társánál, aki gondozott külsejét szép, tisztán és rendben tartott fegyverzetével tette még kellemesebbé. Vissza