Az utmutató

Előszó

A találkozás
A mult század második felében történt. Az amerikai őserdő kellő közepén, egy kis ritkáson , amely roppant viharok hatalmának volt az emléke, két férfi és két nő volt látható. Nagy üggyel-bajjal kapaszkodtak előre egy halom össze-visszadőlt fatörzsön keresztül. Egy erdei óriás hevert előttük fölborulva, úgy hogy gyökérzete az ég felé nézett. A gyökérágak köze földdel volt kitöltve, s kényelmes pihenőt igért mind a négyüknek; ide igyekeztek épen ebben a pillanatban. Az utasok ketteje, egy férfi és egy asszony, a tuscarora indiántörzsből való volt. A harmadikról tüstént le lehetett olvasni a világlátott, viharedzett tengerészt; társnője pedig bájos ifjú leány volt, egy angol őrmesternek a gyermeke. Atyja Oswego erődben lakott, az Ontario-tó partján, s most oda utaztak; a két indián vezetőjük volt.
Az ifjú leány némán csodálta egy darabig a sajátszerű kilátást, mely magas nézőhelyükről tárult elébük, aztán egyszerre kísérőjéhez fordult:
- Nagybátyám, - mondja - nem emlékezteti-e ez a látvány határtalan oceánjára, melyet olyan rendkívüli módon szeret?
- Ugyan, kérlek, hogy tudod ezt a pár lombot az atlanti sík tengerhez hasonlítani? Ez a sok fatető együtt még pici bokréta is alig lenne Neptun zekéjén, kis mágnesem - mondotta a tengerész, megszólításával jelezve, milyen lebilincselőnek tartja huga egyéniségét. Vissza