Claudius, az Isten

Előszó

Részlet a könyvből:

Két év telt el mióta befejeztem hosszú beszámolómat arról, hogy én Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus, a nyomorék, a dadogó, a család bolondja, akit becsvágyó és véreslelkű rokonai közül egyik sem tartott érdemesnek arra, hogy kivégzésével bajlódjék, megmérgezze, öngyilkosságra kényszerítse, elhagyatott szigetre száműzze, vagy halálra éheztesse, - ugyanis így tették el sorra láb alól egymást, - miképpen éltem egytől-egyig túl őket, még őrült unokaöcsémet, Gaius Caligulát is és egy napon a palotaőrség őrmesterei és tizedesei váratlanul császárrá kiáltották ki.
Kr. u. 41. Ennél a drámai pontnál fejeztem be történetemet, ami igen rossz ítélőképességre valló cselekedet a magamfajta hivatásos történész részéről. A történésznek nincs joga a legizgalmasabb pillanatban abbahagyni beszámolóját. Legalább egyetlen lépéssel kellett volna továbbvinnem történetemet. El kellett volna mondanom, milyen véleménnyel volt a hadsereg többi része a palotaőrség ilyen alkotmányellenes cselekedetéről, mint vélekedett a szenátus, milyen érzéssel fogadtak egy oly keveset ígérő uralkodót, mint amilyen én vagyok és vajjon volt-e vérontás és mi lett a sorsa Cassius Chaereanak, Aquillának, a Tigrisnek, - mindhárom testőrtisztek, - unokahúgom férjének, Viniciusnak és Caligula többi gyilkosának. De nem, legeslegutoljára arról az igazán lényegtelen gondolatsorról írtam, ami áthaladt agyamon, amikor ünnepeltek s kényelmetlenül ülve két testőrtizedes vállán, körbe-körbe vittek a palotaudvaron, Caligula arany tölgykoszorújával félrecsapottan a fejemen. Vissza

Fülszöveg

CLAUDIUS a császár és az Isten szólal meg e furcsa és izgalmas, képzelt önéletrajziban. Az első részben - ÉN, CLAUDIUS - megismertük ezt a hatalmas egyéniséget, akit az olimpuszi istenek béna, gyenge, beteges testtel átkoztak meg, s aki a hanyatló Róma gyilkos förgetegében csak úgy tudott fennmaradni, hogy hülyének tetette magát. De »Clau-Clau-Claudius«, »Claudius a hülye« s a »szegény Claudius bácsi« korának egyik legjelentősebb koponyája volt. A tébolyultan züllött császárvárosban megőrizte a régi római erényeket s a hatalmas Caesarok családjában ő képviselte egyedül az igazi köztársasági szellemet. A Claudius, az Isten kísértetiesen őszinte beszámolójában nemcsak kegyetlenül teljes képet kapunk a Krisztus korabeli Rómáról, hanem kibontakozik előttünk Claudius tragikus története is, aki a köztársaságot akarja visszaállítani és - császár lesz; aki békés, szép családi életre vágyik s minden idők legnagyobb lotyójának, Messalinának a férje; s miközben iparkodik, hogy józan, hasznos uralkodásáról legyen emlékezetes - Istenné avatják. Vissza