Vaktában

Fülszöveg

Számíthat-e mások jóindulatára az, aki jobbító szándékkal igyekszik megváltoztatni a világot? Mit kezd azzal a tapasztalatával, hogy az ilyen szándék is vérontáshoz vezet? És mi van, ha az, amiért küzdött, az egyik pillanatról a másikra megszűnik létezni? A közismert és közkedvelt trieszti író újabb regényének keretét egy zárt intézetben zajló pszichoterápiás kezelés adja, melynek során a páciens elmeséli az életét: egy kettős életet, amely talán egy harmadik kulcsául szolgál. Jorgen Jorgensen, más néven Jans Jansen, a tizennyolcadik századi dán kalandor, rövid ideig Izland királya volt, és élethossziglan kényszermunkára ítélve, a távoli Tasmánia székvárosának alapítójaként végezte. Salvatore Cipiccót - vagy szlávosan Cipikót -, az olasz Kommunista Párt meggyőződéses hívét, aki végigharcolta a spanyol polgárháborút, végigszenvedte Dachau poklát, s a háború után a Párt utasítására addig építi a titói Jugoszláviában a szocializmust, míg kominformista árulóként, sok más társával együtt, Goli Ótok büntetőszigetére nem kerül, végül szintén Ausztráliába veti a sorsa. Egymásba illeszkedő, egymást átfogó nagy metaforákból építkezik Magris nagyszabású freskója. A legnagyobb, a legjellegzetesebb magrisi kép, a tenger metaforája szervesen függ itt össze a két emberi sors, Iaszón és az aranygyapjú metaforájával, vagy a színekével: a tűz, a vér és a zászló vörösével, a halál, a fasizmus, a vakság, a Dachauba tartó leplombált vagon feketéjével, az izlandi hó, a zárt intézet, a halál utáni lét fehérségével, vagy a hajók orrát díszítő, fából faragott nőalakéval, amelyet itt-ott partra vet néha a tenger, hogy elsüllyedt utazókról adjon hírt általuk. Férfiasan költői prózanyelven megírt tiszta, szép könyv, izgalmas és megrendítő olvasmány a Vaktában. Vissza