Cilike mint asszony

Előszó

Részlet a könyvből:

Nászutazás akadályokkal

Olyan volt minden, mint egy álom ... A vonat már rég kirobogott az állomásról, elmaradtak az utolsó házak is, virágos rétek, hűvös, árnyas erdők illata csapódott be a nyitott ablakon - Cilike még mindig ott állott a folyosón és nem tudott magához térni meglepetéséből. Hát csakugyan igaz? . . . Hát lehetséges-e? . . . Igazán meg volt-e az esküvője? . . . Négy hosszú évi várakozás után! . . . Most már ő igazán dr. Kőváry Lászlóné? . . .
Bement a kocsiba és leült Lacival szembe. Egymásra mosolyogtak.
- Ez az én uram! - gondolta magában Cilike s ez olyan furcsa volt, ugy jött, hogy nevessen - meg egyben hihetetlen is volt. Hát csakugyan férjhez ment végre, anélkül, hogy valami ujabb baleset miatt el kellett volna ismét halasztani az esküvőt? . . . Megcsipte a karját, hogy meggyőződjék róla: vajjon nem álmodik-e?
Nem, nem álmodott. Laci csakugyan ott ült vele szemben és nevetett reá. - Utazunk, asszonykám! - mondta vigan. - Velencéig meg sem állunk! Velence! Cilike vágyainak, álmainak netovábbja! Hát vajjon csakugyan ő az, akit most első utazásra odavisz a férje? . . .
- Szeretnék magának megmutatni egy kis darabot a világ legszebb részéből, - mondta Laci. - Hat hetünk van, azalatt összekóboroljuk egy kissé a csodaszép Itáliát. Mint egy vándor fecskepár szállunk ide-oda. Előbb elmegyünk Velencébe, aztán Nápolyba, Rómába, Firenzébe ... Jó lesz-e? Vissza