Cigányprímások a 19. századi Szegeden

Előszó

Részlet:
Régi nóta, híres nóta cseng fülembe,
Régi cigány, híres cigány hegedülte...
Száz-kétszáz év ködellő távolból szüremlik felénk a muzsikaszó. Bizony járatlan utakra merészkedem, amikor a hajdanvolt Szeged prímásait megidézem, és ma este élni kényszerítem. Ugyan ki foglalkozott volna azzal 100-150 évvel ennek előtte, hogy följegyezze életét egy muzsikás cigánynak? hogy mi maradt belőlük? még végső nyugvó helyük sem... Volt sírja, nincs sírja id. Erdélyi Nácinak, a világhódító ifj. Erdélyi Nácinak, Páczi Jancsinak, Ónodi Kálmánnak, a Juhász Gyulával parolázó Urbán Lajosnak, ismertebb nevén Kukacnak, és szomorodott szívvel folytathatnám a sort. Megvan viszont szegedi pihenő helye fehér Poldinak, a Párizst lázba muzsikáló prímásnak. Ő ugyanis Weiszként és zsidó családban látta meg a napvilágot, és a zsidóság nem végez 25 évente kegyetlen takarítást apáik és nagyapáik sírjai között. Ezt csak mi keresztények csináljuk, akiknek temetőiben kemény forintokért árulják 25 évenként az örök (?) nyugalmat...
Szóval elmondhatjuk, hogy hírük-hamvuk nincs már a régi-régi Szeged prímásainak. Amikor pár esztendeje belevágtam ebbe a témába, nem is sejtettem, hogy milyen nehéz lesz föltörni a feledés sötétlő ugarát. hogy szinte a lehetetlenséggel lesz határos adatokhoz jutni, oly messzire jár nevükkel az idők hajója. Ha pedig adatokhoz jutok, akkor azok elszomorítón nagy számban tévesek lesznek, ide értve Markó Miklós pesti szerkesztő úr két könyvét is, a tekintélyes sumáért sem kapható Cigányzenészek albumát (1896) és A régi mulató Magyarországot (1927). Vissza