Cigányok

Fülszöveg

André Barthelemy, a cigányok apostola írja, hogy ha a kívülálló érdeklődő ellátogat a dél-franciaországi Camargue tengerpartjára, Saintes Maries de la Mer cigány zarándoklatára, ott bizonyosan a hosszú ruhás asszonyokat, a bajuszos, gitáros férfiakat, a lóvontatású lakókocsikat fogja fényképezni. Vagyis nem a valóságot, hanem a neki tetsző képet, "a cigányok fantomképét" igyekszik megörökíteni.
Barthelemy jól ismerte a cigányokat, élt közöttük, vándorolt velük, a romák szerették. Svédországtól Dél-Afrikáig mindenütt szívesen fogadták. Katolikus pap volt, humanista térítő, aki Romanesztán, a cigány állam gondolatát képtelenségnek tartotta, de iróniával szemlélte az "egy nép, egy nyelv, egy zászló" mozgalom harcias híveit is, mondván, "a cigányság egész történelme a vég nélküli szétszóródás története". Ő maga nem volt cigány, de úgy érezte, tolmácsolnia kell néhány barátja véleményét, olyan emberekét, akiket megismert, akik a határtalan "Cigányország"-ban élnek szerte a földgolyón. Meg akarta ismertetni a világgal azokat az embereket, akiket megszeretett.
"Óriási a választék a felületes könyvekben - írja könyvében. A közönség olyan, mint a makacs gyerek, aki kitart a maga vásári képe mellett. Létezik egy jó százéves cigánykép, amely nem avul el. Ahogy a western is elnyűhetetlen filmtéma moziban."
Rég volt, amikor a cigányok apostola papírra vetette gondolatait, de a helyzet azóta sem változott. Pedig az elmúlt évtizedekben kitűnő szakemberek remek köteteinek sora jelent meg szerte a világon, Magyarországon is. De valahogy nem érték el a céljukat. Nem rendítették meg, nem törték darabjaira azt a hamis képet, melyet a cigányokról örököltünk.
Ez a könyv egy újabb próbálkozás. A cigányság sorsát, történetét dolgozza fel. Nem a magyar cigányokét, hanem a Föld romáiét. Természetesen a magyarság részét képező cigányokét is. Nem tudományos munka, hiszen szépíró írta: talán éppen ezért hozhat valamii újat. A szerző nem leereszkedő barátsággal, képmutató sajnálkozással, nem haraggal és elzárkózással, de nem is a szociológus, kultúrantropológus kötelező szenvtelenségével ír a témáról. Kívülről ír, de nem távolról. Szeretettel és tisztelettel ír, de nem feltétlen alázattal. Azt tiszteli, amit kell és lehet. És nem kerüli ki a kényes kérdéseket. Nem is írhat egészen kívülről - hiszen emberekről ír. Emberekről, akik szerethetők és gyűlölhetők. Akik szerethetők, ha rosszak is, és gyűlölhetők, még ha jók is. Akiket nem ismerünk. Vissza