A csillagoktól a tengerfenékig II.

Előszó

A jelen század elején valami szédelgő nagy vállalat keservesen megzsarolta gazdaközönségünket az úgy nevezett viharágyukkal. Mindenfelé durrogtatták ezeket az óriási hangtölcséreket (1. ábra) a szőllőkben, gyümölcsösökben, sőt még a szántóföldeken is, hogy elzavarják velük a zivatarokat, különösen a jégesőt. A naív szédelgéssel készült szerkezetnek ezért már a neve is téves volt, mert vihar és zivatar két különböző dolog. A vihar pusztító erejű szél. Lehet derült időben is, lehet hóvihar is, lehet forró számum is, de csak a pusztító erejű szelet nevezik így. Újságíróink még ma is minduntalan összetévesztik a kettőt.
A viharágyútól azt várták, hogy a zivatarfelhőket szétrázza, szétkergeti. Olyan nevetségesen ostoba és tudatlan képzelet volt ez, hogy annakidején felháborodással írtunk róla és óvtuk a gazdákat a teljesen felesleges és elég tekintélyes kiadásoktól. Nem használt semmit! Nagyszerű plakátok jelentek meg Budapest utcáin. A viharágyú csövéből szörnyű gázóriás emelkedett a felhők közé és öklével haragosan szétdögönyözte a felhőket. Ügyes rajz volt, jó budapesti nyelvjárás szerint «bedűltek» neki a gazdák s a sötét háttérben bujkáló vállalat sokezer ilyen szégyenletesen ostoba szerszámot varrt a gazdaközönség nyakába.
A kitűnő bécsi meteorológus, Trabert, kimutatta, hogyha ilyen viharágyút vízszintesen állítunk föl s úgy sütjük el, fülsiketítő nagy durranást hallat, de a 300 méter távolságban felfüggesztett, nagy selyempapirost még csak meg sem rázza! Körülbelül 200 méterig terjed a robbanás gázlökésének hatása, de azontúl semmiféle hatást sem lehet kimutatni. A zivatarfelhők zöme pedig nem 300, hanem 3000 méter magasan van a Föld fölött, tehát az ebben a magasságban szálló repülőgépről talán még a hangját sem lehet meghallani.
Ilyen ostobasággal ritkán csapták be a közönséget. És hiába volt minden felvilágosításunk, Trabert kísérleteinek széleskörben való ismertetése, nem hittek neki. Mert a magyar ember rendesen csak a maga kárán tanul. Vissza