Budapest (dedikált példány)

Fülszöveg

"Becsatoltam az övet, lehunytam a szemem, azt gondoltam, többet soha az életben nem fogok tudni elaludni, bevettem egy altatót, a gép felszállt. Az arcom odatámasztottam az ablaknak, mindent felhők borítottak, éreztem a tabletta hatását. Amikor a felhők egy helyen felszakadoztak, úgy rémlett, Budapest fölött járunk, mert a várost kettéosztotta egy folyó. A Duna, gondoltam, a Duna az, de nem kék volt, hanem sárga, az egész város sárga volt, a tetők, az aszfalt, a parkok, milyen jópofa, sárga város, azt hittem, hogy Budapest szürke lesz, de Budapest sárga volt."
José Costa tehetséges ghost writer, aki tehetős dilettánsok megbízására ír könyveket, miközben a névtelen írók kongresszusát látogatja szerte a világban. Egy ilyen utazás során ragad le Budapesten, ahol pártfogója is akad, a csinos Kriska, aki magyarul tanítgatja. Néhány hónapig tartó kicsapongás után Costa visszatér Rióba, ahol egy német bevándorló unalmas emlékezéseiből ír sodró lendületű könyvet, ami nagy sikert arat. Még Costa felesége, a gyönyörű tévébemondó is a németnek hízeleg. Az önérzetében megbántott bértollnok világgá megy, és aki világgá megy, az előbb-utóbb Budapesten köt ki. Kriska karjaiban vigasztalódva elsajátítja az ördögien nehéz nyelvet, majd kötetnyi verset ír egy kiégett magyar költő neve alatt.
Otthon zsizseg a bossa nova, itthon sír a hegedű, és Costának választania kell Rió talmi csillogása, és a búbánatos magyar valóság között.
A fátyolos hangú brazil énekes, zeneszerző, dalszöveg-, dráma- és regényíró Chico Buarque Budapest című regényével robbant be a nemzetközi irodalmi életbe. A magyar olvasók számára külön csemegeként szolgáló műben a két haza, két nyelv, két szerelem között őrlődő névtelen, mégis hírneves író tragikomikus sorsa úgy bontakozik ki előttünk, mintha Copacabanaa és Újpest csupán egy saroknyira lenne egymástól. Vissza