Előszó
Cherchez la Femme?
A nyolcvanas évek képzőművészete férfias volt. Nagy, súlyos "heftige" és megnyerő transz-avantgárd férfiak nagy, súlyos és megnyerő műveket alkottak nagy, súlyos és megnyerő...
Tovább
Előszó
Cherchez la Femme?
A nyolcvanas évek képzőművészete férfias volt. Nagy, súlyos "heftige" és megnyerő transz-avantgárd férfiak nagy, súlyos és megnyerő műveket alkottak nagy, súlyos és megnyerő katarzisok árán, és ezek ára nagy,súlyos és megnyerő pénzösszegeket tett ki. A nyolcvanas évek művészete szép volt, túl szép, hogy igaz legyen. Az évtized fogytával fogyott a pénz is, s a transz-avantgárd monolit elolvadt. Jobbára elfogytak a férfiak és a nyolcvanas évekből relevánsnak megmaradtak a nők. Sok nagyszerű női művész. Az történt, hogy a nők létezésük számszerűségének megfelelő arányban jelentek meg a képzőművészetben. Nyugodt természetességgel a művészettörténetben először létezésük számszerűségének megfelelően. Ez volt a nyolcvanas évek relevációja. Egy legtermészetesebb történt, s a megtörtént váratlan volt és megemészthetetlen. Ami megtörtént az visszavonhatatlan, ami visszavonhatatlan azt meg kell magyarázni. Kommentálni kell, interpretálni, kanalizálni, abszorbeálni, kisajátítani tehát. - A szélsőbalos pozíciókból kinőtt agresszíven szocializáló új liberalizmus (a posztmondern dialektika eme meditatív patchwork-je) bevezette a pozitív szegregációt. Etnikai kisebbségek lettek a négerek, mexikóiak, puertorikóiak és vendégmunkások mellett a testi sérültek, a homoszexuálisok, a leszbikusok és a feministák. A feministákkal kisebbséggé lettek a nők is, az összes nő, a föld lakóinak a fele. A női művészet tehát kisebbségi művészet, harc a szegregáció ellen. A nők művészete kifejezi kisebbségi állapotukat, harcol a domináns többség ellen. A pozitív szegregáció tehát felkarolja, támogatja a női művészetet. - Ez volt a női művészetet fogadó liberális ideológiai csapda, ez várta a kilencvenes évek elején a művésznőket. (Whitney Biennálé például)
A női művészet nem a férfiak ellenében jött létre és nem a férfiak által készített művészet ellen működött, hanem azok mellett, azokkal együtt. A nők művészetében, miként a férfiakéban, a művészet történik. A nyolcvanas években a művészet dimenziója természetes méreteire tágult, a nők immáron számszerűen is a férfiakéval azonos pozícióba kerültek. A meglepetés idején túl vagyunk, az ideológia szegregatív bekebelezési kísérlete csődöt mondott. Megmaradt szegregatívnak a művészetben az ami mindig volt, a jó és a rossz művészet megkülönbözése.
Rendben lennénk tehát. A művészet egy, és ezt a férfiak és a nők csinálják. A férfiak és a nők természetesen különbözőek és minden művész minden művésztől különböző. jogos tehát azon kíváncsiságunk mely a sokféle művekben a női specifikumot keresi.
Kiállítássorozatunk címe - ahogy a malicónus francia közmondás javallja: "Cherchez la Femme".
Vissza