Twist Olivér I-III.

Előszó

Volt idő, mikor az emberek megdöbbentőnek és alantasnak találták azt a körülményt, hogy a könyvemben szereplőjellemeket a londoni nép lezüllöttebb és legelvetemültebb rétegéből választotta.
Semmiképp sem tudtam belátni, mikor könyvemen dolgoztam: miért ne szolgálhatna az élet salakja is - feltéve, hogy a salak illata nem orrfacsaró - éppúgy erkölcsi tanulsággal, mint az élet színe és virága? Ennél fogva bátorkodtam feltételezni, hogy abból a bizonyos "volt idő"-ből semmiképpen sem lesz "örök idő", sőt még csak "hosszú idő" sem. Nyomós okaim voltak, hogy meggyőződésemen mit se változtassak. Tucatjával olvastam tolvajokról szóló könyveket: ezekben egyik fickó vonzóbb, mint a másik, modoruk a legkellemesebb, kifogástalanul öltözködnek, bukszájuk majdhogy fel nem pukkad, kitűnő lószakértők, fellépésük merész, gáláns ügyekben mindig nyertesek; ha énekről, borról, kártyáról vagy kockáról van szó, nincsen vetélytársuk: szóval hősök társaságába illők. A nyomorú valósággal viszont sehol sem találkoztam, kivéve Hogarth-nál. Így hát az volt az érzésem, hogyha egy alvilági bandát úgy ábrázolok, mint ahogy azt az élő valóság teremtette; ha a banda tagjait úgy festem le, hogy visszataszító külsejükből, aljasságukból, életük nyomorúságából és mocskából semmi se hiányzik, ha úgy mutatom be őket, amilyenek valóban, vagyis örökké az élet legpiszkosabb zugutcáiban bujkáló patkányokként, akik akármerre fordítsák is szemüket, mindig csak a bitófa kísérteties, fekete és hatalmas árnyát látjuk útjuk végén - mondom, az volt az érzésem, ha így járok el művemben, olyasmit kísérlek meg, amire szüksége van és ami a társadalomnak javára válik. Így is jártam el, legjobb tehetségem szerint. Vissza