Chardin/Watteau/Ingres/Courbet

Előszó

Részlet a XLV. számból:

"1937-ben a francia képzőművészeti akadémia hosszú idő után ismét megnyíló kiállításán a nézők mindenekelőtt a divatos pásztoridillekben, népszerű "fetes galantes"-okban (gáláns mulatságokban), kecses meztelenségekben, Diana, Venus, Ceres-ként pózoló rokokó udvarhölgyekben gyönyörködhettek. A kegyencnőknek hízelgő, a király, XV. Lajos ízléséhez alkalmazkodó, játékos és könnyed rokokó művek sokaságában, Boucher, Lancret, de Troy bravúros és elegáns képeinek szomszédságában szerényen húzódott meg a kiállítások néhány modanivalójában és jellegében is merészen elütő alkotás: Jean-Baptiste Simeón Chardin halkszavú és szerény polgárinterieurjei, józan csendéletei.
Chardin, a XVIII. századi francia festészet egyik legérdekesebb képviselője, a francia rokokó egyik legvonzóbb mestere híven tükrözi az ellentmondásokban gazdag, kezdeményezésekkel terhes, harcra ébredő korszak, a forradalmat megelőző periódus művészi problémáit, kettősségét, a csírázó új törekvések kibontakozását. Jelentősége nagyrészt éppen abban rejlik, hogy a hanyatló és felbomló társadalomban meglátta és felismerte az eljövendő új legszebb vonásait, s művészi kifejezést adott annak az osztálynak, mely kivívta a nagy történelmi fordulatot, a feudalizmus megdöntését. Réginek és újnak élesedő harcában a maga csendes és szerény, de rendkívül hatékony módján Chardin is a haladás táborát erősíti, művészetével a kialakuló újat szolgálja." Vissza