Előszó
Cene gál eddigi munkásságát áttekintve először kicsit tanácstalan az ember, hiszen megtalálhatja AZT és ANNAK az ellenkezőjét is, a KEZDETET, a VÉGET is, és időzhet a közbeesőben. A tanácstalanság...
Tovább
Előszó
Cene gál eddigi munkásságát áttekintve először kicsit tanácstalan az ember, hiszen megtalálhatja AZT és ANNAK az ellenkezőjét is, a KEZDETET, a VÉGET is, és időzhet a közbeesőben. A tanácstalanság fátyla egyetlen szempillantás alatt fellebben, amikor rájövünk, hogy ő egy UTAZÓ!
Utazó térben, időben, korokban, múltban és jövőben, világtájak között, bolygók között, az időben, a holttá merevedett pillanatban, a cikkanó mozgástól rezgő mindenségben, a cseppkővé merevedett mosolyok között. UTAZÓ, aki lát, ahogy mi nem láthatunk, aki érzést láttat, ahogy mi nem tudunk, aki ott van mindenhol és mégsem leljük, aki talán éppen a mi szemünkkel ragadja meg a születő gyönyört, aki az időtlen tapasztalat átlényegülésének egyetlen pillanatát kapja el az elröppenő élet és az új születés közöttit, a ráncos szemhéjon áttetszőn.
Ez hát Cene gál! Eszmél az ember és érthető lesz a Szahara homokja, a Fény és Árnyék, a szépség és a pillangó légiessége. Itt egyesül a forma, az alak és az alaktalan, a pillanat és az időtlen. Az ember, aki a homokos, nagy síkra ér és okos fejével biccent, az ember, az "ím nagy Isten tekints le és pirulj", egészen a fekete zongoráig, melyben ott zeng a mindenség harmóniája.
Vissza